Németország megszüntette a kivételezést a szíriai menekültekkel

Fotó: AFP / CHRISTOF STACHE

-

Mostanáig titkolta, de már október 21. óta alkalmazza a dublini visszaküldési szabályt. Ezzel felülbírálta augusztusi döntését, amely arról szólt, hogy a szíriaiak esetében nem vizsgálják, honnak jöttek, és nem is küldik őket vissza oda. Görögország az egyetlen, ahova nem toloncolnak ki senkit.


Németország ismét alkalmazza a szír menedékkérők esetében a menekültügyet uniós szinten szabályozó dublini előírásoknak azt az elemét, amelynek alapján vissza lehet küldeni a menedékkérőket abba a tagállamba, amelyben beléptek az EU területére - mondta kedden Berlinben a német belügyminisztérium egy szóvivője.

Németország a menedékkérők visszaküldésére vonatkozó előírást jelenleg valamennyi származási országgal, így Szíriával kapcsolatban is követi, a dublini rendszerben részt vevő uniós tagországok közül pedig Görögországon kívül mindegyikkel kapcsolatban érvényesíti.

A visszaküldésre vonatkozó előírást a szíriai állampolgárok esetében október 21. óta alkalmazzák - mondta a szóvivő.

A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) augusztus 20-án határozott arról, hogy a szíriai menedékkérők esetében egyelőre nem vizsgálják, hogy mely tagállamban érkeztek meg az EU területére, hanem élve a dublini rendszerben adott lehetőséggel, átvállalják a menekültügyi eljárás elvégzését.