Nem vizsgálják L. Simon pénzügyi helyzetét

Fotó: MTI/MTVA / Koszticsák Szilárd

-

Az államtitkár ellen a Blikk kezdeményezett vagyonosodási vizsgálatot, az Országgyűlés mentelmi bizottsága alaptalannak találta a beadványt.


L. Simon László államtitkár felesége 281 millió forintért nyert állami földet az árverésen, a Blikk azért kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást, mert nem derült ki L. Simon László vagyonnyilatkozatából illetve a cégeik beszámolójából, hogy ezt miből tudják kifizetni.


A lap azt kérte, a mentelmi bizottság vizsgálja meg L. Simon feleségének zártan kezelt vagyonnyilatkozatát is. A bizottság elnökének L. Simon azt írta, a vagyonnyilatkozata a valós helyzetet tükrözi, ha később hitelt vagy magánkölcsönt vesz fel, azt beleírja majd a vagyonnyilatkozatába.


Fentiekre tekintettel az ön által megküldött kezdeményezést alaptalannak tartom

- írta L. Simon László a bizottság elnökének, a KDNP-s Vejkey Imrének. (Az államtitkár korábban is azt mondta, hitelt vesznek fel, hogy ki tudják fizetni a földet.)


Az államtitkár válasza után Vejkey Imre azt állapította meg, hogy a kezdeményezés „nyilvánvalóan alaptalan”, így megszüntette az eljárást. A feleség vagyonnyilatkozatát elő sem vették. A bizottsági elnök a lapnak azzal érvelt,


a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség nem az anyagi számonkérést, hanem az átláthatóságot szolgálja.