Nem vétett a törvény ellen a vöröscsillagot viselő Nyári Zsolt

Fotó: MTI/MTVA / Marjai János

-

Felmentette az önkényuralmi jelkép használata miatt megvádolt Nyári Zsoltot a Fővárosi Törvényszék. Ezzel megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, amely bűnösnek mondta ki tavaly.


Nyári Zsolt ellen azért emelt vádat az ügyészség, mert 2012. május elsején a városligeti majálison – ahol a Zöld Baloldal szóvivője Vöröscsillag-per című könyvét akarta dedikálni – a rendőrök észrevették, hogy zakóján ötágú csillagot visel. A kitűző közepén sarló-kalapács volt látható. Az ügyészség önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt emelt vádat.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) tavaly nyáron első fokon bűnösnek mondta ki a vádlottat és próbára bocsátotta. Az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője pedig felmentésért fellebbezett. A Fővárosi Törvényszék megváltoztatta a PKKB határozatát és Nyári Zsoltot felmentette az önkényuralmi jelkép használatának vádja alól. A határozat indoklásában a bíróság kitért arra: azt kellett vizsgálni, hogy a vádlott cselekménye alkalmas volt-e a köznyugalom megzavarására, mivel a törvény azt bünteti.

A Fővárosi Törvényszék hangsúlyozta:


a szimbólum nagy nyilvánosság előtti viselésének tényéből nem lehet levonni azt a következtetést, hogy az alkalmas a köznyugalom megzavarására, azt lehet úgy is viselni, hogy ne valósuljon meg a bűncselekmény.

Nyomokban létezik

A törvényszék szerint az eset körülményeinek mérlegelésekor figyelembe kell venni, hogy május elsejei rendezvényen viselte a jelvényt Nyári Zsolt, és az eljárás során semmilyen adat nem merült fel arra, hogy a kitűző viselése a rendezvény résztvevőiben bármilyen félelmet, megbotránkozást, riadalmat kiváltott volna. A bíróság szerint ráadásul az, hogy a kitűző átmérője három centiméter volt, néhány méterre határolta be az észlelés lehetőségét.


A bíróság mindezek alapján bűncselekmény hiányában felmentette Nyári Zsoltot. A vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet, a tárgyaláson azonban nem vett részt az ügyészség képviselője, így nem lehet tudni, hogy az ügy folytatódik-e a Kúrián.

Az ítélethirdetés után Nyári Zsolt – aki időközben lemondott a szóvivői megbízatásról és a Magyarországi Munkáspárt 2006 aktivistájaként tevékenykedik – újságíróknak azt mondta, az ítélet azt jelzi, „nyomokban még létezik független ítélkezés” Magyarországon. Mivel megsértették a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jogát, jogorvoslatért a strasbourgi bírósághoz fordulnak.


Nyári Zsolt a Fővárosi Törvényszék előtt


Akcióban a Munkáspárt

Vajnai Attila, az Európai Baloldal - Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke arról beszélt, hogy akciósorozatot indítanak. Ennek részeként közintézményekben, rendezvényeken fognak felmutatni angol és magyar nyelvű szórólapokat, amelyeken vörös csillag és Ságvári Endre stilizált arcképe mellett az a felirat szerepel, hogy „Nem a fasiszta hatalomra – Ságvári Endre Emlékbizottság”. Ez utal arra, hogy a munkásmozgalmi jelképek ügyében még nincs végleges megoldás, és az emberi jogokat súlyosan sértő törvény van érvényben – magyarázta.
Az ítélethirdetés után a bírósági tárgyaláson részt vevők egy része átvonult a Szabadság térre, ahol megkoszorúzták a szovjet hősi emlékművet.