Nem verték nagydobra, de alaposan megváltoztak a buszjáratok

Fotó: Tevan Imre

-

Dél-Budán és a Rákóczi úti busztengelyen jelentős az átalakítás. Egyes buszokat megszüntettek a 4-es metróra hivatkozva. Érdemes tájékozódni!


Szombat reggeltől hiába keresik az utasok a 8-as, 107-es, 233-as, 239-es, 252-es, 253-as buszokat. A BKK ugyanis jelentősen átszervezte a budapesti buszhálózatot. A változások Dél-Budát és az Erzsébet hídon áthaladó járatcsaládot érintik, és a több mint két éve elkészült 4-es metróval indokolják őket.

Persze a felsorolt járatok megszűnése nem ugyanazt jelenti. A 107-es és a 253-as tényleg eltűnt, az előbbit a sűrűbben járó 7-es pótolja – adott esetben lassabban. A 8-ast és a 239-est viszont (lényegében csak) átnevezték, 8E-t, illetve 108E-t kell helyettük keresni.


Van olyan megálló, ahová térkép jutott


A hasonló horderejű korábbi változásokhoz képest a BKK most sokkal kevésbé feltűnően tájékoztatta az utasokat. Az érintett járatok általunk péntek délután felkeresett, belvárosi megállóiban ugyan találtunk vagy hirdetményt, vagy sematikus térképet, de maguknál a járatoknál semmi sem mutatta a megállótáblán, hogy nemsokára nem, vagy nem ebben a formában léteznek.

Sem a Deák téri aluljáróban, sem ugyanitt a BKK-ügyfélszolgálaton, sem a központ Rumbach Sebestyén utcai főhadiszállásán nem láttunk semmilyen plakátot, hirdetést, szórólapot, bár az utóbbi helyen nagyon kedvesen felajánlották, hogy kinyomtatják a tudnivalókat az internetről.


Van, ahová hirdetmény került


Akkor ugyanis már ott volt a cég honlapján a közlemény. Csütörtök délelőtt még csupán a korábbi társadalmi egyeztetés anyagát lehetett megtalálni, igaz, a buszok menetrendje már tartalmazta a változásokat.

A VS.hu rá is kérdezett a BKK-nál a kommunikációra, ezek után megjelent a honlapon a közlemény. A társaság válaszából kiderült, hogy lesz majd intenzív kampány az új járatok elindulása utáni első napokban:


„Június 4-én, 5-én, 6-án és 7-én közel 40 forgalmas megállóban és csomóponton élőszavas, helyszíni
utastájékoztatással is készülünk, ezeken a helyszíneken munkatársaink és a BKK forgalomirányítói összesen 15 ezer darab térképes szórólapot osztanak majd ki,

emellett segítenek az eligazodásban, az új hálózat megismerésébe” – írta a BKK.

A változásokat a 4-es metró megépülésével, illetve azzal magyarázzák, hogy a megnyitása óta eltelt több mint két évben egyre inkább rá is szoktak az utasok. Az új metróvonallal párhuzamos járatokat ritkították, más buszoknál pedig javították az átszállást a metróra.

Eredetileg radikálisabb átalakítást, járatritkítást terveztek, de az utasoktól és az érintett helyi önkormányzatoktól beérkezett vélemények feldolgozása után részben visszaléptek.



A legfontosabb változások

  • Megszűnt a 107-es. Ez a speciális „zónázó” járat Budán mindenhol megállt, Pesten viszont gyorsként funkcionált. Pesten a 8E/108E vette át a szerepét, és sűrítették is az alap 7-est. Az Újpalotáról, Zuglóról Dél-Budára utazók viszont elvesztették közvetlen gyorsjáratukat: vagy a lassú 7-essel mennek, vagy átszállnak a metróra, nyilván az utóbbi a cél.
  • A csuklósított 8-as vonalat Újpalotáig hosszabbították, a Blahától keletre gyorsjáratként megy. Ezért a száma 8E-re változott. A 239-est a 108E helyettesíti. A sűrű 8E és a csak csúcsban, ritkán járó 108E Újpalotától a Blaháig gyorsként, majd mindenhol megállva a BAH-csomópontig együtt halad. A 8E ezután a Hegyalja úton át felülről, a 108E a Budaörsi úton át alulról éri el Gazdagrétet, hogy a Rétköz utcán végigmenjenek a lakótelep mellett, de már egymással szembe.



  • Megszűnt a 253-as. A BKK úgy véli, ez az az eset, amikor nem éri meg egy közvetlen, de ritka járatot fenntartani, amikor sűrű járatok közötti átszállással az utasoknak is kedvezőbb az útvonalon utazni.
  • A Sasadi úti új csomópont megkönnyíti egy sor busz kiállását a metróvégállomástól.
  • Megszűnt a buszvégállomás a Kosztolányi Dezső téren, a 114-es, 213-as, 214-es járatok bemennek a Móricz Zsigmond körtérig.
  • Csökkent az Infopark kiszolgálása, a 154-es járat már nem megy oda. (Egyéb változások is vannak a 153/154-es buszoknál.)
  • Az egyébként a Bosnyák térig járó 110/112-es késő este, szombat reggel és vasárnap csak a Keletiig megy.
  • Igyekeznek konzekvensen számozni: több olyan járat is megkapta az E betűt, amely nem áll meg mindenhol (pl. 101E). Ugyanakkor a csak bizonyos napszakokban eltérő útvonalat használó járatok egy része önálló jelzés kapott (B betűvel).


autóbusz, BKK, BKV, Dél-Buda, buszközlekedés