Nem vagyok beteg, hogy szexen kívül mást is akarjak

Forrás: UIP

-

A Kész katasztrófa című romantikus vígjáték jópofán fordítja meg az igaz szerelem lehetőségétől megrettenő, csajozós pasiról szóló, sztereotipikus sztorit, és egy monogámiától ódzkodó nő sorsdöntő találkozásáról mesél – irtó viccesen. Hollywood lassan utoléri a valóságot, és ehhez két olyan briliáns komikusra volt szükség, mint Amy Schumer és Judd Apatow.


Az utóbbi években elég sok olyan amerikai romantikus film készült, amely elhagyta a hollywoodi sablonokat, és megpróbált valamelyest életszerű képet festeni a párkapcsolatok alakulásáról. Akadtak például filmek, amelyekben a nők üdítő módon nem elsősorban a szerelmet, hanem önmagukat keresték (pl. Ivócimborák; Helló, mennem kell), és készült végre olyan hollywoodi vígjáték is, amely jóleső gusztustalankodással tisztázta, hogy bár a filmipar sokáig próbálta tagadni, mégiscsak vannak testi funkciói a nőknek is (Koszorúslányok). De mostanáig kellett várni egy olyan stúdiófilmre, amelynek a főhősnője megtestesíti azt az elköteleződést ostobaságnak tartó, érzelmi társat nem kereső, kizárólag alkalmi kapcsolatokban utazó figurát, akit eddig csak férfiváltozatban láthattunk a vásznon.


Amy Schumer és Bill Hader a Kész katasztrófa című filmben


Most itt a Kész katasztrófa (Trainwreck) és Amy, az életével maradéktalanul elégedett, független újságírónő, aki szabadidejében szeret berúgni és idegen pasikkal dugni, akiket aztán gyorsan lepattint. Mintegy mellékesen jár is közben egy fickóval, de őt csak azért tartja, mert jól néz ki. Aztán találkozik egy nem annyira jóképű, ám komoly és érzelmes pasival, és a film problémafelvetése, hogy elfut-e az igazi kapcsolat lehetősége elől, vagy nem. Persze, hogy rohadt ismerős a sztori: a forgatókönyvet író és a főszerepet alakító Amy Schumer, illetve Judd Apatow rendező annyit tett, hogy megcserélte a nemeket, fordított változatban milliószor láttuk már ezt a történetet.


Amy Schumer és Bill Hader


Ha dögunalmas lenne a film, még akkor is örülhetnénk, hogy legalább készült egy ilyen is, de mivel a világ legviccesebb emberei közül kettő csinálta, naná, hogy nem az. Apatow szókimondó, karakterközpontú vígjátékai itthon is jól ismertek (A 40 éves szűz, Felkoppintva, 40 és annyi), Schumer pedig napjaink egyik legkiválóbb komikája, aki stand-upjaiban ártatlan arccal mesél részeg tivornyáiról, lehetséges abortuszairól, picsának titulált anyjáról és hasonló bájos témákról. (Képzeljük el, ha egy férfi próbálkozna ugyanezzel. Talán fel is jelentenék.) 2013 óta fut Inside Amy Schumer című tévésorozata, amely eleinte olyan benyomást keltett, mintha véletlenszerűen összeválogatott szkeccsekből állna, de az idei, harmadik évadban a feminista humor izgalmas terepévé vált. Az egyik részben színésznők ünnepelték Julia Louis-Dreyfus utolsó napját, amelyen még dughatónak számít, a szezon harmadik epizódját pedig sokan az év legfontosabb tévés eseményének titulálták: ebben a frenetikus Tizenkét dühös ember-átiratban a férfiakból álló esküdtszéknek azt kellett eldöntenie, hogy Amy elég szexi-e ahhoz, hogy a tévében szerepeljen.


Amy Schumer és főnöke, Tilda Swinton


Logikus volt a következő lépés, hogy Schumer egy egész estés filmet is írjon magának, és a váltás pompásan sikerült: bár a Kész katasztrófán is érződik, hogy olyan valaki írta, aki szkeccsekben gondolkozik, ez egyáltalán nem vált kárára, a film külön-külön is vicces kis epizódjai végül koherens egésszé állnak össze. Iszonyú rutinos komikusok csapata dolgozik itt együtt: az Aaron nevű sportorvost, aki miatt Amy meginog abbéli meggyőződésében, hogy a monogámiával próbálkozni sem érdemes, Bill Hader játssza, aki általában a vicces mellékszereplő (Superbad, Adventureland, Kamatylista stb.) szokott lenni, most viszont finom humorral, remekül alakítja az ún. normális pasit. Azért is zseniális húzás volt őt megtenni férfi főszereplőnek, mert így egy olyan párost kapunk, akik úgy néznek ki, mint az élő emberek, a csaj picit túlsúlyos, a pasinak csálé a foga – máris szeretjük őket. És hát két ilyen szuper humorista természetesen csodálatosan adogat egymásnak a vásznon, ritmusuk, dinamikájuk tökéletes.


Amy Schumer és Brie Larson mint tesók


Apatow filmjeiben többek közt az a jó, hogy hagyja a – végleges formájukat improvizációk során elnyerő – jeleneteket kipörögni, nem siet sehova. Ez nemcsak arról szól, hogy az utolsó nevetést is kifacsarja minden helyzetből (arról is), hanem, hogy figurái így kapnak teret életre kelni, lélegezni, és nekünk is van időnk megismerni és megkedvelni őket. Ezt az egyszerű sztorit simán el lehetne mesélni 90-100 perc alatt is, de nagyon jót tesz a filmnek, hogy kétórás: kellemesen komótos a tempója, és beleférnek olyan luxusnak számító elemek is, mint például Amy és a húga (Brie Larson) kapcsolatának bemutatása, ami árnyalja Amy karakterét, vagy Aaronnak és barátjának, a saját magát remekül alakító LeBron Jamesnek a nagyon vicces jelenetei.


Bill Hader és LeBron James


Azért sok műfaji klisét is bevetnek, például Amyt és Aaront egy váratlan vészhelyzet hozza közel egymáshoz, amiben a pasi megmentőként tud fellépni, de végig játszanak azzal, hogy a film egyszerre érvényes romantikus komédiaként és a műfaj paródiájaként is. A kötelező romantikus montázs alatt például Amy hangulatot aláásó, cinikus narrációját halljuk, az ezerszer látott, kínos „ha összetöröd a barátom szívét, velem gyűlik meg a bajod!”-monológot pedig a végletekig túlspilázva adja elő James, ezzel rögtön kifigurázva a jelenetet. Ezt a kényes egyensúlyt sikerül végig megőrizni: a film úgy neveti ki saját magát, hogy közben megmarad kedves romantikus komédiának, amiben őszintén drukkolunk annak, hogy a két főhős összejöjjön.

És egy fontos dolgot még nem említettem: annyira vicces, hogy végig lehet röhögni.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!