Nem törtek át, de Magyarország elvesztette a röszkei csatát

Fotó: Vs.hu / Hirling Bálint

-

Sejteni lehetett, hogy ez lesz belőle, csak azt nem gondoltuk, hogy ilyen hamar bekövetkezik és ilyen durva lesz. Az események igazolni látszanak azok véleményét, akik szerint a kedden életbe lépett új bevándorlási szabályokban, a határ lezárásában kódolva volt, ami szerdán a Horgos–Röszke határátkelőnél történt. Szubjektív beszámoló a könnygáz és a tömegpánik közepéből.


Egyelőre senki nem tudja pontosan, hogyan kezdődött, de ez talán nem is fontos. A horgos-röszkei régi határátkelőnél – azonos nevet visel az új, autópályás átkelő is – nagy tömeg gyűlt össze kedden délután, és mindenáron át akart menni Magyarországra, hogy a megszokott úton folytassa az útját nyugat felé. Az ilyen összecsapások úgy szoktak kezdődni, hogy a tömegben valakinél elszakad a cérna, meglöki vagy megdobja a rendőröket, akkortól már beindul az erőszakspirál: jön a paprikaspray, a gumibot, ami felhergeli a tömeget, még többen támadnak a rendőrökre, akik még nagyobb erőkkel válaszolnak.

A menekültek eddig bejáratott útvonalon közlekednek: a korábban érkezettek már kitaposták az ösvényt és megosztották a tudásukat a lemaradókkal – a Facebook korában ez nem nehéz. Korábban sehol sem állták az útjukat, sem Görögországban, sem Macedóniában, sem Szerbiában. És senki nem mondta el nekik, hogy a magyar kormány eltökélte magát a határ lezárására. Az utánuk jövők valószínűleg már tudni fogják, de azok, akik szerdán Horgoson voltak, azt hitték, elég hangosan követelni, és kinyitják a kaput.



Szerdán már senkit nem találtunk a konténereknél, ahol a menedékkérelmet kellene benyújtani, se Tompánál, se Röszkénél (igaz, értelme nincs is ennek, hiszen úgysem kapják meg a lehetőséget). Láttunk viszont több ezer embert, aki a horgosi átkelőnél táborozott, abban a reményben, hogy előbb-utóbb úgyis átjut. A magyarkanizsai táborból is folyamatosan érkeztek az emberek, akiknek többsége hallott ugyan a horvátországi határnyitásról, de nem foglalkozott azzal, hiszen valószínűleg nem is tudta, hol van Horvátország.

Ehelyett inkább tüntetni kezdett. „Open! Open!” – kiabálták, majd angolul próbáltak a magyar rendőrök lelkére beszélni, mindhiába. Aztán elszabadult a pokol, és a horgosi határátkelő olyanná változott, mintha valahol a harmadik világban kitört volna a forradalom. Hiába próbálták először többen is csitítani a dobálókat, azok a fiatal afgán fiúk, akik a kemény magot alkották, láthatóan elemükben voltak: azonnal tudták, hogy gumiabroncsokat kell meggyújtani, hogy fekete füstbe borítsák az egész környéket.



A magyar rendőrök ellencsapásait, a könnygáz és a vízágyú bevetését még professzionálisnak is nevezhetnénk, ha csupán rendőrként néznénk a helyzetet. Nem ütlegeltek földön fekvőket, csak állták a kőzáport, kilőtték a gránátokat, meg oda-odacsaptak a vízsugárral, ha már nagyon közel mentek a tüntetők. Viszont nem csak annak a néhány száz embernek jutott belőle, akik tevőlegesen részt vettek a zavargásban, hanem mindenkinek: nőknek, gyerekeknek, önkénteseknek és bámészkodóknak is.

Az egészet élőben adta a teljes nemzetközi média, és ez olyan negatív hírverést jelent Magyarországnak, amit nehéz lesz kiheverni. Lehet, hogy a magyar kormány eléri a célját, és a menekültek elkerülik az országot, de évekig nem lehet majd kimagyarázni a helyzetet. Lehet, hogy a rendőri fellépés jogszerű volt, lehet, hogy még szakszerű is, de a képeken az látszik, hogy ez egy rendőrállam, ahol könnygázt fújnak gyerekekre. „Fucking bastards!” – foglalta össze a véleményét az egészről egy, szintén könnygáztól fulladozó osztrák önkéntes.



És történt is valami, ami tényleg vagy nagy szakmai hiba, vagy aljasság: az első összecsapások után, mikor kicsit megnyugodott a hangulat, a rendőrök mintha feladták volna a kapu védelmét, sorfaluk hátrább húzódott. A tüntetők persze két perc alatt áttörték a kaput, aminek a híre az egész környékről újra odavonzotta az embereket: kinyitották a kaput, át lehet menni Magyarországra! Ezernyi ember, nők és gyerekek is bezúdultak a szűk úton, aztán a sor eleje megint összecsapott a rendőrökkel, azonnal rettenetes pánik alakult ki, egymást taposva menekültek az emberek.

Van a tömegpániknak egy jellegzetes hangja. Már pár másodperccel a kitörése előtt lehet hallani, ahogy megindul a tömeg. Olyan mint egy hatalmas sóhaj. Ilyenkor azonnal meg kell próbálni eltűnni az út közepéről. Akinek nem sikerült, az nagyon rosszul járhat, átgázolhat rajta a tömeg. Sokan megsérültek, és ha tényleg igaz, hogy nem halt meg senki – a helyszínen terjedtek ezzel ellentétes hírek, de azokat nem lehetett ellenőrizni – az csak a szerencsének köszönhető.



A legmegdöbbentőbb a szerb rendőrség magatartása volt: az a néhány egyenruhás, aki jelen volt Horgosnál, csak szemlélője volt az eseményeknek, amelyek pedig szerb területen zajlottak, ide lőtték át a magyarok is a könnygázpatronokat. Kora estére aztán a szerb rendőrök vagy elunták a szemlélődést, vagy már lettek annyian, hogy
beavatkozzanak: néhány tucatnyian beálltak a magyar rendőrök és a tüntetők közé, és hevesen gesztikulálva kiabálták: „Go back!”


Ez az, amit az első perctől kezdve kellett volna tenni: elmagyarázni az embereknek, hogy ez a kapu nem fog kinyílni, és a legjobb megoldás: irány a horvát határ. Voltak önkéntesek, akik megpróbálták, de erre sokan indulatosan reagáltak: ellentmondásos hírek terjedtek ugyanis arról, hogy Szlovéniából be lehet-e jutni Ausztriába. Estére viszont kiderült, hogy nincs más út, és egy szerb rendőr szerint a következő busz már nem is a magyarkanizsai táborba indult, hanem Sidbe, a horvát határra.