Nem találná ki, miért nem vonultak olyan messzire a gólyáink

Forrás: BILAL TARABEY / AFP

-

Eszténa, Jergus, Bátony, Gyöngyvirág és Veca Csád és Szudán határvidékén lakmározik a bőséges sáskajárásból.


Sáskajárás alakulhat ki az ENSZ mezőgazdasági szervezetének november elején közreadott előrejelzése szerint az afrikai Száhel-övezetben, a táplálékbőség pedig megállította vándorútjukon a fehér gólyákat (Ciconia ciconia) – tájékoztatott a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) programkoordinátora.

Papp Ferenc azt mondta, hogy az előrejelzés szerint Szudán északi és Mauritánia nyugati, Szaharával határos részein várható az egyiptomi vándorsáskák (Schistocerca gregaria) legnagyobb mértékű inváziója, illetve egy térkép adatai szerint Csád Száhel-övezetében is várható ilyen. A mezőgazdaságra nézve katasztrófát jelentő sáskajárás a madárvonulást is megállította. A nagyrészt Észak-Magyarországon GSM-jeladóval ellátott fehér gólyák közül több is a Szahara déli sávjában húzódó Száhel-övezetében tartózkodik ez idő tájt.


-


„A telelő fehér gólyák Afrikában gyakran táplálkoznak sáskafajokkal, ezért számos vidéken még a nevük is sáskamadár. A jeladóval ellátott madarak közül Eszténa, Jergus, Bátony, Gyöngyvirág és Veca Csád és Szudán határvidékén kóborol. Valószínűleg


a sáskajárás miatt kialakuló táplálékbőség állította meg őket is vándorútjukon

, hiszen más években ez idő tájt már délebbre húzódtak” – mondta a szakember.

Papp Ferenc hozzátette: a Nílus-völgyben, viszonylag közel a Száhel-övezethez tartózkodik az Emília nevű fehér gólya is, pedig a madarat súlyos sérülésekkel szállították tavaly a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, 2015-16 telét is itt töltötte. Ez év tavaszán megtalálási helyén, a Nógrád megyei Dejtáron engedték szabadon, el is vonult, jelenleg Szudánban van. A madarak közül a Hajdú nevű gólyáról nincs adat már augusztus óta. Nem tudni, hol van, utoljára a Nílus-völgyéből érkezett róla helymeghatározó adat.

Papp Ferenc kifejtette, hogy a Január nevű fehér gólya már a negyedik hazai telelésére készül, a hideg hónapokat most is az Ipoly-völgyben, Szécsény környékén tölti. Megfigyelését már ez év novemberében is többen jelezték az MME-nek. A programkoordinátor hozzátette: a madár a leghidegebb időszakokban is tud táplálkozni, a korábbi évek tapasztalatai szerint havas időben egy marhakarám környékén vadászik a jószág által felzavart egerekre és pockokra. Szükség esetén a szakemberek készen állnak arra is, hogy etessék az áttelelő példányt.


A most sáskákon élő gólyák útja


A jeladóval ellátott madarak – a fehér gólyák mellett többnyire parlagi sasok, vándor és kerecsen sólymok, szalakóták – nyomon követhetők a neten.