Nem szívességből üzletel Orbán vejével a rejtőzködő győri milliárdos

Forrás: hircity.hu

-

Falburkolóként kezdte, az elmúlt évekre az ország egyik legjelentősebb építőipari vállalkozójává nőtte ki magát Paár Attila. Meglehetősen jó politikai kapcsolatokra utal, hogy Orbán Viktor vejével üzletel. A Fideszben úgy vélik, új Simicska nem lesz belőle, mert nem politikai meggyőződésből üzletel, leginkább cégeinek sikerei érdeklik.


Bár kerüli a nyilvánosságot, az elmúlt hetekben többször is felbukkant a hírekben az ország egyik legjelentősebb építőipari vállalkozójának a neve. Paár Attila május végén azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy megvásárolta Orbán Viktor vejétől, Tiborcz Istvántól az önkormányzati tendereken taroló cégét. Néhány nappal később pedig egy állami pályázaton nyert el ismeretlen összegért egy 313 milliós minimálárral meghirdetett honvédségi telket, amelynek értéke egy esetleges átminősítés után akár kétmilliárd forintra is ugorhat.


Nem szeret a napon lenni

Paár 2009-ben került fel a leggazdagabb magyarok listájára, akkor 6,2 milliárdra becsülték az építőiparral, ingatlanfejlesztéssel foglalkozó vállalkozó vagyonát. A Napi.hu idei összesítése szerint a száz leggazdagabb magyar között a hetvennyolcadik helyen áll, 9,3 milliárdos vagyonával megelőzi Mészáros Lőrincet, Felcsút polgármesterét. Ennek ellenére mégis keveset lehet tudni róla, az elmúlt években mindössze egyszer szerepelt a neve az MTI híreiben, amikor cége ősszel elnyert egy vidéki sportcsarnok építésére kiírt pályázatot.

A Heti Válasz egyik cikkében sorra vette, hogy az Orbán-Simicska-háború tavaly hogyan rendezte át a hazai építőipart, amelynek korábban szinte kizárólagos szereplője a Közgép volt. A következő időszak meghatározó cégei között említik a Szíjj László érdekeltségébe tartozó Duna Aszfaltot, Mészáros Lőrinc építőipari vállalatát, valamint a Market Építő Zrt.-t, amelybe tavaly vásárolt be a Videoton tulajdonosa, Garancsi István. A felsorolásban megtalálható Paár Attila építőipari érdekeltsége is.

„Nem szeret kint lenni a napon” – mondta róla egy fideszes parlamenti képviselő, aki közelről ismeri a vállalkozót. A politikus „kedves, nem túl művelt, ám nagyon jó üzletemberként” írta le Paárt. Politikai kapcsolatai vannak ugyan, de „valószínűleg nem növi ki magát az új Simicskává” - vélte a képviselő. Paár ugyanis szerinte nem politikai meggyőződésből üzletel, csak a saját vállalkozásai érdeklik. „Tiborcz cégét sem szívességből vette meg, hanem mert jó üzlet”, „nem jellemző rá, hogy pénzt dob ki az ablakon” – jellemezte a képviselő. Hozzátette, hogy Paárt a 2008-as válság sem rendítette meg, mert konzervatív pénzpolitikája miatt nem nagyon voltak hitelei.


Győri kezdetek

Az 1972-es születésű Paár az építőipari szakközépiskola elvégzése után, 19 évesen alapította meg első vállalkozását. Úgy tudni, diplomát azóta sem szerzett. Jelenleg számos cég szerepel a nevén, a legfontosabb az 1997-ben létrehozott West Hungária Bau (WHB) Kft. A kezdetben falburkolással foglalkozó építőipari vállalkozás 2013-ban 10 milliárdos árbevételből 765 millió forint nyereséget termelt, tavaly pedig 20 milliárdos forgalom mellett több mint egymilliárdos profittal működött a cég.

A WHB egyik telephelye Győrben található, és a cégiratok szerint Paár állandó lakhelye is a városban van. Kormánypárti politikusok szerint Paár jó kapcsolatot ápol Borkai Zsolttal, Győr fideszes polgármesterével. A Figyelő korábban arról írt, hogy Borkai 2006-os polgármesterré választása óta lényegében minden jelentős helyi beruházást a WHB bonyolít. A hetilap példaként említette a győri Dunakapu tér felújítását, amelynek 3,9 milliárdos közbeszerzését a Közgéppel és a Magyar Aszfalt Kft.-vel közösen nyerte el a WHB.

A beruházás 2012-ben nagy vihart kavart. Az építkezés során régészeti leletek kerültek elő, megtalálták egyebek között a XVI. századi vár maradványait is. Az önkormányzat ennek ellenére nem tágított, nem állt el attól a tervtől, hogy mélygarázst építsen a reneszánsz vár romjaira. A projekttel akkor több újság is foglalkozott, a West Hungária Bauról, illetve a céget tulajdonló Paár Attiláról ebben az időszakban született a legtöbb cikk.


Lendületbe jönnek

A cégcsoport ekkor már országosan is ismert volt, mert 2009-ben generálkivitelezője lett a korábban CET, jelenleg Bálna néven emlegetett fővárosi Duna-parti kereskedelmi és szórakoztató központnak. A Demszky Gábor vezette főváros önkormányzat közbeszerzés keretében a központ átépítésére, üzemeltetésére a Porto Investment Hungary Kft.-t választotta ki. Később ez a cég kötött szerződést a WHB csoporttal 26,3 millió euró értékben. Ebben az évben került fel Paár a leggazdagabb magyarok listájára.

A Közpénzkereső gyűjtése szerint a West Hungária Bau 2009-ben öt, 2010-ben kilenc, 2013-ben és tavaly is tizenkilenc közbeszerzést nyert el. A cég idén is havi rendszerességgel győzött százmillió forintos nagyságrendű tendereken. A legjelentősebb munkáik közé tartozott Várkert bazár felújítása, a csaknem tízmilliárdos beruházást a Swietelskyvel közösen végezte el. A Várkert bazárt februárban kormányzása szimbólumának nevezte Orbán Viktor kormányfő, az épület toldozásáról-foltozásáról folyamatosan jelennek meg a hírek.



A WHB nagyobb projektjei közé tartozik még a Tüskecsarnok befejezése (ugyancsak a Swietelskyvel közösen, 8,6 milliárdért), a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika főépületének rekonstrukciója (konzorciumban a többi között a Markettel 6,9 milliárdért).

A cég műemlékvédelmi felújításokat is végez, referenciái között található a Szegedi Dóm, a keszthelyi Festetics Kastélyszálló, az ozorai Pipo-kastély. Ezen kívül energetikai korszerűsítéssel, csatornaépítéssel, rekultivációval is foglalkozik.