Nem sikerült megállapodnia Merkelnek a koalíciós partnerével

Fotó: DPA / PETER KNEFFEL

-

A német kancellárnak a bajor keresztényszocialista CSU-nál tett látogatása, úgy tűnik, nem hozott eredményt. Továbbra is feszült a helyzet.


Ez a nap kiábrándító volt

– mondta a bajor miniszterelnök, a CSU elnöke, Horst Seehofer a német közszolgálati ARD szerda esti híradójának adott interjújában. Azt is megjegyezte, hogy személyesen is csalódást okozott neki a kancellár fellépése.


Szerdán ugyanis Angela Merkel ellátogatott a Wildbad Kreuthban tartott bajor tartományi gyűlés (Landtag) CSU-frakciójának megbeszélésére. A bajorok a kancellárt arra akarták rávenni, hogy az osztrákok által szerdán bejelentett példát követve ők is korlátozzák a beérkező menekültek számát évi 200 ezer emberben, valamint azt is kezdeményezték, hogy hatékonyabb határőrzést vezessenek be. A kancellár azonban „tapodtat sem engedett”.

Mint Seehofer elmondta, ennek ellenére a CSU nem akar szakítani a testvérpárttal, a Merkel vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU), nem akar távozni a szövetségi kormányt alkotó koalícióból, továbbra is a kancellárral együttműködve törekszik a menekültválság kezelésére, és támogatja a nemzetközi és európai uniós megoldás kidolgozására irányuló erőfeszítéseket. Ugyanakkor nemigen látszik, hogy elérhető közelségben lenne egy ilyen megoldás, ezért kellene egy „nemzeti megoldást” alkalmazni. Horst Seehofer jelezte: pártja továbbra is nyomást gyakorol majd a kancellárra, hogy fogadja el a bajor álláspontot.

Egyes források szerint Merkel azért nem tartja jó megoldásnak, amit a CSU politikusai felvetnek, mert egyszerre nem lehet nemzetközi porondon küzdeni a megoldásért, és nemzeti szintű intézkedéseket is tenni. Ezért nem hajlandó változtatni, és ezért nem hajlandó egy „B tervről” beszélni.

Angela Merkel nem nyilatkozott a találkozó után, csak Andreas Scheuer, a CSU-főtitkára, aki azt mondta, hogy a kancellárral folytatott eszmecserét „hihetetlen intenzitás és emocionalitás” jellemezte. Majd hozzátette:


Nagyon-nagyon nehéz hetek állnak előttünk.

Igaz, hogy a találkozó után nem, de előtte megszólalt Merkel, amelyből kiderült, továbbra is egy európai, nemzetközi megállapodásban gondolkozik, amelynek lényege a menekültek számának érezhető és tartós csökkentése. Szerinte – a CSU elképzeléseivel szemben – a vándorlás okát kell kezelni. Egyben időt is kért: mint mondta, a pénteki német–török kormánykonzultáció, a hazájukban vagy annak térségében tartózkodó szíriai menekültek helyzetének javítását célzó február 4-i londoni adományozói konferencia és a február közepén tartandó brüsszeli uniós csúcs után „mérleget készítünk, megnézzük, hogy hol tartunk”.


A német kancellár Ausztria szerdai lépését azonban nem kívánta kommentálni