Nem sértett jogot a Nyugat.hu, mert leírta, amit egy MSZP-s mondott

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

-

Hende Csaba volt honvédelmi miniszter első fokon még részben nyert a lap ellen, de másodfokon egyáltalán nem. Az MSZP büntetése is kisebb lett.


A volt honvédelmi miniszter két éve perelte be a szombathelyi lapot, mert tudósított egy MSZP-s sajtótájékoztatóról. Azon Czeglédy Csaba városi képviselő – egyebek között – azt mondta, hogy a pályázatok elbírálása teljesen kézi vezérelt dolog volt, és véleménye szerint a végső döntéseket helyben Hende Csaba hozta meg. Hende Csaba nem sokkal később reagált az MSZP-s állításra, véleménye úgyszintén bekerült a Nyugat.hu beszámolójába. Hende ennek ellenére Czeglédy Csabán kívül a Nyugat.hu-t is beperelte, mondván, megsértette személyiségi jogait, hogy a lap közölte, amit a szocialisták mondtak róla. Czeglédy szavait más lapok is lehozták, azokat Hende nem perelte – ezt korábban a Nyugat.hu-nak azzal magyarázta, hogy az orgánumot szenny- és hecclapnak tartja.

Az elsőfokú ítéletben a bíróság gyakorlatilag azt mondta ki, hogy a Nyugat.hu jogsértő is volt, meg nem is. Felelős a valótlan hírközlés híreszteléséért, azonban, mert eleget tett a pontos, gyors és hiteles tájékoztatás követelményének, mentesült a jogsértésből származó jogkövetkezmények alól. A lap és jogi képviselője, Szendrő-Németh Tamás ezt nem hagyta annyiban, fellebbezett.

A másodfokon hozott ítélet szerint nem hiába. A Győri Ítélőtábla szerint a Nyugat.hu nem sértette meg Hende Csaba személyiségi jogait. A szóbeli indoklás szerint a Nyugat.hu tájékoztatása a sajtótörvénynek mindenben megfelelt, objektív, szövegszerű, korrekt, bemutatta Hende álláspontját, mindezek miatt nem jogellenes. Az ügyben a perköltséget is Hendének kell viselnie.

A lap jogi képviselője, Szendrő-Németh Tamás úgy értékelte, az ítélőtábla ezzel megvédte a sajtószabadságot, nem engedte, hogy a közhatalmat gyakoroló politikus a bírósági eljárással öncenzúrára kényszerítse a sajtót. Az ítélőtábla elfogadta azt az érvelést, hogy a sajtó nem járhat el jogszerűtlenül akkor, amikor objektíven, valósághűen tudósít egy közérdeklődésre számot tartó eseményről.

Az ítélőtábla jóváhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, amellyel megszüntették az eljárást Czeglédy Csaba ellen azzal az indoklással, hogy nem sértette meg Hende Csaba személyiségi jogait. Az MSZP-t viszont 100 ezer forint nem vagyoni kár megtérítésére kötelezték, ezzel ötödére csökkentették az első fokon megítélt 500 ezer forintot.