Nem nyomoznak tovább Messi ellen az adócsalási ügyben

-

A spanyol ügyészség indítványozta, hogy szüntessék meg az eljárást Lionel Messi adócsalási ügyében. A Barcelona argentin sztárjának édesapjára, Jorge Horacio Messire ugyanakkor másfél éves börtönbüntetés kiszabását kéri a hatóság.


A vád szerint a futballista apja, aki egyben a menedzsere is, 2007 és 2009 között 4,1 millió eurót nem fizetett be az államkasszába. Ugyan az adócsaláshoz vezető szerződéseket Lionel Messi írta alá, ám az ügyészség megítélése szerint ezt apja tanácsára tette, és mit sem tudott a bűncselekményről.
A négyszeres aranylabdás, vb-ezüstérmes Messi és apja ellen több mint két éve indították meg hivatalosan a nyomozást adócsalás ügyében. A játékos végig tagadta, hogy törvénysértést követett volna el. A vád szerint Messiék a futballista személyéhez kötődő jogok értékesítéséből befolyó összegek után nem adóztak, mivel azokat Spanyolországon kívül – Uruguayban, Belizében, Svájcban és az Egyesült Királyságban – bejegyzett cégek kezelték.
Jorge Horacio Messi azóta ötmillió eurót már befizetett adóhátralék címén.