Nem növekedési hormonoktól gyógyult meg az NFL-legenda

Fotó: Getty Images / Doug Pensinger

-

Peyton Manning határozottan cáfolja, hogy 2011-es sérülése során tiltott szereket használt volna. Az Al Jazeera televízió riportja szerint felesége szállította neki a hormonkészítményeket. Az NFL ugyan tiltja ezek használatát, de még soha nem volt pozitív teszt, és ha lenne, akkor is minimális a büntetés mértéke.


Az Al Jazeera televízió vasárnap este mutatja be azt a dokumentumfilmet, melyben azt állítják, hogy Peyton Manning, az észak-amerikai fociligában (NFL) szereplő Denver Broncos csapatának zseniális irányítója 2011-es nyaksérülése után emberi növekedési hormonokat (human growth hormone, HGH) szedett. Az akkor még az Indianapolis Colts színeiben játszó Manning az adás után határozott hangú közleményben cáfolta az Al Jazeera állításait.


Peyton Manning 39 évesen is a liga egyik legjobb irányítója


„Minden olyan állítás, amely szerint én ilyen jellegű készítményeket szedtem, hazugság, és teljes mértékben kitaláció. Soha nem történt ilyen. Soha!” – írta Manning.

A televízió szerint a készítményeket Manning felesége, Ashley szerezte be – így Peyton neve soha nem szerepelt egyetlen papíron sem – egy indianapolisi magánklinikáról (Guyer Institute), ahol az öregedést lassító kutatásokat is folytatnak. Az Al Jazeera egy munkatársa találkozott egy Houstonban élő orvossal, aki 2011-ben még a Guyer Institue munkatársa volt, és név szerint is említette Manninget, valamint más ismert sportolókat, akiket annak idején ellátott HGH-val. Charlie Sly azóta közölte, hogy nem tudott róla, hogy az újságíró rögzíti a beszélgetésüket, és nem is egyezett volna bele, ha megkérdezik, és nem is járul hozzá, hogy az általa elmondottak adásba kerüljenek.


Ami pedig az emberi növekedési hormonok és az NFL kapcsolatát illeti: a liga éppen a 2011-ben aláírt kollektív szerződésben tette tiltólistára az ilyen jellegű készítményeket, de 2014-ig egyáltalán nem végeztek teszteket HGH-ra. Pozitív tesztet azóta sem találtak, de ha találnának, az sem járna túl súlyos büntetéssel, mindössze négy mérkőzésre szóló eltiltást ér a HGH használata.