Nem mersz a mobilodért nyúlni a buszon, mert keresztüllőnek

Fotó: AFP / GIL COHEN MAGEN

-

Késeléses támadások az utcán, buszmegállóban várakozók közé hajtó autósok, fejszével, bárddal járókelőkre támadó őrültek. Ismét fellángolt az erőszak Izraelben, palesztin szélsőségesek szinte napról napra követnek el merényleteket. Kint élő magyarokkal beszélgettünk arról, milyenek most a hétköznapok az országban, ahol lassan mindenki fél mindenkitől.


„A stressz a legnehezebb. Meg persze az, hogy ezt már a gyerekeimen is látom. A legnagyobb lányom kilencéves, neki már van némi fogalma arról, mi zajlik itt körülötte a világban, és nehezen alszik el esténként a félelemtől” – mondja Júlia, aki Jeruzsálemtől öt kilométerre, egy telepen lakik a férjével és négy gyerekkel.

Izraelben két hete szinte minden napra jut egy vagy több több brutális támadás szélsőséges palesztinok részéről. Kedden például a járdán ütött el egy merénylő két embert, majd egy fejszével támadt rájuk, de azóta is történt két késelés.

Júlia úgy érzi, az erőszakhullám mindenki életét felforgatta. „Csak a legaktuálisabb: ma lett volna egy szülői értekezlet az iskolában, de elmaradt, mert az anyukák egy része félt otthon hagyni egyedül a gyerekeket, mások pedig utazni nem akartak, ha nem nagyon muszáj. Mi sem megyünk velük sehova: nincs délutáni mozi, nincs szórakozás, nincs bevásárlás. Persze nehéz nekik megmondani, hogy miért kell egész nap a lakásban ülni.”

A telepről egyébként is nagyon nehézzé vált a közlekedés Jeruzsálembe az állandó ellenőrzések miatt. „Negyven percet, egy órát ülök a dugóban. Ráadásul a mi telepünk palesztin falvakkal van körülvéve, így sokan ingáznak onnan is.


Egyedül, nőként egy csomó arab között – képzelheti, milyen ebben a helyzetben.


Nincs a fejemre írva, hogy nekem semmi bajom velük, hogy én nem vagyok szélsőjobbos arabgyűlölő” – mondja Júlia.


Helyszínelés a keddi merénylet idején


Tapasztalatai szerint az arabok ugyanúgy félnek, mint a zsidók. „Vannak arab barátaink, ők ugyanúgy megszenvedik ezt a helyzetet, mint mi. Például az utcán, a tömegközlekedésben nem mernek benyúlni a zsebükbe a mobiltelefonjukért, mert látják, hogy a körülöttük állók arra gondolnak: na, most mit vesznek elő? Kést? Pisztolyt? A férjemnek nagyon sok arab kollégája van, őt is megkérték többen, hogy vigye őket be az autójával. Nem mernek buszra szállni, mert egy rossz mozdulat, és valaki keresztüllövi őket.”

Az elmúlt napokban az amúgy mindig zsúfolt sétálóutcák, plázák is konganak az ürességtől. Az emberek csak a legszükségesebb bevásárlásokat intézik, majd mindenki siet haza. Júlia idegenforgalmi szakember, mint mondja, már most látszik, hogy a turizmus is meg fogja szenvedni a helyzetet, nagyon sokan mondják le korábban lefoglalt útjaikat. „Mindenki megpróbál a körülményekhez képest a legnormálisabban viselkedni, de egyre nehezebb.”

Gergő zenészként él három éve a családjával a Givat Yeshayahu nevű faluban, Jeruzsálem és Tel-Aviv között. Négy gyerekük közül a két nagyobb kollégiumban lakik Jeruzsálemben, ők most nem járnak ki az intézményből futni vagy vásárolni, a tanárok nem is engednék.


Korábban önállóan jöttek haza a hétvégére, most a biztonság kedvéért inkább értük megyek kocsival.


A harmadik gyerekért iskolabusz jön minden reggel, ez korábban a palesztin területeket is érintette útban Jeruzsálem felé, most megkértük a sofőrt, hogy inkább tegyen egy kis kerülőt, de maradjon izraeli részeken” – mondja a fiatal családapa.

Saját életrendjén ugyanakkor semmit nem változtatott, ugyanúgy, ugyanoda jár, ahová eddig is. „Itt, Izraelben gyakran bizonytalan a helyzet, nem érdemes folyton rettegni valamitől. Nagyon jól érezzük itt magunkat, és ezt egyelőre nem befolyásolja az sem, ami mostanában történik. Én sokkal jobban félek attól, hogy egyik éjszaka esetleg egy álmos kamionos áttér a sávomba, mint hogy megkésel egy terrorista – valljuk be, előbbinek sokkal nagyobb is az esélye.”


A korábban zsúfolt bazárok, piacok most kihaltak


Gergő azt mondja: nemcsak őt, de ismerőseit is elszomorítja, ahogy az európai média jelentős része láttatja a mostani történéseket. „Mi úgy érezzük, nagyon sok a manipuláció. Azt olvasni például, hogy 13 éves palesztin gyereket végeztek ki izraeli katonák, pedig az igazság az, hogy az illető fiú egy társával együtt ártatlan járókelőket késelt meg, akik közül egy szintén 13 éves izraeli fiú válságos állapotban van, miközben a merénylőt izraeli kórházban ápolják, jól van, és hamarosan felépül.”

Erika már húsz éve él a Jeruzsálem és Tel-Aviv között félúton fekvő Moddin városában. Szerinte a legjobban azon érezni a helyzet súlyosságát, hogy lassan mindenki fél mindenkitől. „Esténként rendszeresen futok, ilyenkor az egész város kint van az utcákon, tele vannak a parkok, a sportpályák, a játszóterek. Most szinte minden üres. És ha azt látom, hogy futás közben jön valaki a hátam mögött vagy szemben, inkább én is átmegyek az út túlsó oldalára, és figyelem, nem követ-e esetleg.”

A félelem légköre néha egészen abszurd helyzeteket teremthet: a szupermarketben például, ahol általában vásárolni szokott, Erika most sokkal hamarabb végez, mint korábban, egy zsúfolt estén. Az arab pénztárosokhoz ugyanis alig áll be valaki a sorba, mint mondja, „én pedig dafke hozzájuk állok, mert


szeretném megmutatni, hogy nem kell félni tőlük.

Szerdán egy korábban mindig zsúfolt jeruzsálemi piacon járt, most negyedáron vásárolhatott bármilyen friss zöldségből, gyümölcsből, amennyit csak akart, mivel a hely kongott az ürességtől, az árusok pedig féltek, hogy rájuk rohad a portéka.

„Persze én is összerezzenek, ha bárki véletlenül hozzám ér az utcán vagy a buszon, de közben próbálok normális életet élni. Kedden egy zsidó férfi egy arabnak kinéző zsidót késelt meg, mert attól félt, az rá akar támadni. Sokan egyre nehezebben viselik a feszültséget.”


Palesztin-Izraeli konfliktus

Idős palesztin férfi


A mindennapokat megnehezítő változást jelentenek a gyakori közúti ellenőrzések: ha a biztonsági szolgálat információt kap egy-egy gyanús autóról, lehetséges támadókról, egész utakat, utcákat zárnak le, és mindenkit átvizsgálnak. Emiatt egy korábban 20 perces autózás két és fél órába is telhet. Erika szerint a mostani helyzet azért mégis más, mint legutóbb, a második intifáda idején volt, amikor buszokon, buszmegállókban követtek el robbantásos merényleteket, és előfordult, hogy egyetlen nap alatt 28-an haltak meg. „Látszik, hogy akkor a Gázai övezetből a Hamasz komoly infrastruktúrát tudott kiépíteni, alvó sejtjei voltak, robbanóanyaga, pokolgépei. Most szerencsére nincsenek, és amíg Mahmúd Abbasz palesztin elnök ezen a téren együttműködik az izraeli hatóságokkal, nem is lesznek.”

Erika így most arra számít, hogy az erőszak hullámokban jön majd: most még egy darabig jönnek az utcai támadások, majd alábbhagynak, utána lesz néhány hét nyugalom, és újrakezdődnek. „Egyszer minden véget ér, ez is” – mondja, ahogy Gergő és Júlia is csak ebben bízott, amikor a jövőről kérdeztük őket.

„Mindig fantasztikus viszont látni, ahogy az egyébként kulturálisan, politikailag, etnikailag és vallásilag erősen megosztott izraeli társadalom rögtön összezár, ha baj van” – mondja Gergő. Júlia azért hozzáteszi: szerinte a zsidóknak ilyen helyzetben nem kéne a Templom-hegyre járniuk, mert ez csak provokációt jelent. A zsidók a jordániai–izraeli békeszerződés értelmében most sem imádkozhatnak a mindkét vallás számára szentként tisztelt helyen, csak meglátogathatják azt.