Nem kaszinózni mennek a birkózók Las Vegasba

-

A riói kvóta- és éremszerzésre esélyes magyar birkózók mindegyike elszánt, és jó formában érzi magát a hétfőn kezdődő Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt.


A 21 fős magyar csapat valamennyi tagja már a helyszínen ismerkedik a körülményekkel, melyek a világ- és Európa-bajnok Bácsi Péter tájékoztatása szerint „emberpróbálóak”, ugyanis „borzasztó hőség” van a nevadai kaszinóvárosban.

A három szakágból egyértelműen – és hagyományosan – a kötöttfogásúak utaztak ki a legtöbb esélyessel. A hat olimpiai súlycsoportból (59, 66, 75, 85, 98, 130 kg) legalább négyben indul olyan birkózó, aki beférhet a legjobb hat közé, azaz már most megszerezheti a riói indulás jogát, s az olimpián nem szereplő két kategóriában pedig (71, 80 kg) sem lenne meglepetés, ha magyar is állna a vb-dobogón.


Lőrincz Tamás újra dobogóra állna a világbajnokságon


„Szeretek korán birkózni, bár ritkán fordult elő, hogy velünk kezdődjön a program” – nyilatkozta az MTI-nek még az utazás előtt Lőrincz Tamás, a 66 kg olimpiai ezüstérmese, akinek számtalan nagy sikere – többek között három Eb-győzelme – mellett sokáig csak a vb-érem hiányzott pályafutásából, tavalyi harmadik helyével azonban ez is összejött neki.

A ceglédiek kiváló versenyzőjétől Struhács György szövetségi kapitány egyértelműen dobogót és kvótát vár, s ezzel Lőrincz sincs másképp.

„A felkészülés jól sikerült, minden rendben van, nagyon bízom benne, hogy a verseny is jó lesz” – mondta Lőrincz, akinek nem vonja el a figyelmét a vb híres helyszíne. – „Las Vegasnak nyilván van egy varázsa, de azért őszintén szólva jobban örültem volna annak, ha 400 kilométeres körzeten belül van a vb, mert a hosszú utazás, az átállás csak egy plusznyűg az egyébként sem könnyű fogyasztás mellé.”

A fogyasztás a 66 kiló világsztárja mellett Bácsi Pétert sem szokta jól érinteni, aki tavaly nem is ment le eredeti súlyába, hanem 80 kilóban verte végig Európát, majd a világot.

Az FTC bajnokáról Struhács György nagyon óvatosan nyilatkozott, mert szerinte óriási kérdőjel, hogy a fogyasztás miként sikerül neki. A szakvezető ezért „fekete lónak” nevezte a Ferencváros birkózóját, azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ha sikerül sérülés és egyéb probléma nélkül a 75 kilóba fogynia, akkor képességei és tudása alapján egyértelműen ott lehet a dobogón.


Bácsi gyakorlatilag a tavalyi vb-sikere óta tudatosan készül a fogyásra, s ahogy a csapat többi tagjának, neki is rengeteget segít ebben a kerettel dolgozó dietetikuscsapat. A 32 éves birkózó az utazást megelőzően is jól érezte magát, mint mondta, a súlya is rendben van.

A vb-re Lőrincz Tamás öccse, Viktor (85 kg) is optimistán repült ki. Ez nem is véletlen, mivel ő a magyar csapat egyetlen olyan tagja, aki a londoni olimpia után rendezett eddigi két világbajnokságról egyaránt éremmel jött haza: Budapesten és Taskentben is a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

„Most, ha lehet, szeretnék még előrébb jutni, és döntőben birkózni” – fogalmazta meg célját a korban ifjabb, ám alkatában nagyobb Lőrincz fivér, aki nagyon bízik abban, hogy szerdai versenye sokáig tart majd, s így az ünneplés miatt nem lesz ideje aludni a csütörtök kora reggeli hazaindulás előtt.

A negyedik kvótaesélyes, Kiss Balázs (98 kg) pályafutása során nyert világbajnokságot (2009), volt Eb- és vb-dobogós, olimpián azonban még nem szerepelhetett, mivel a 2008-as és a 2012-es játékokra sem sikerült kijutnia. Éppen ezért nem is akart nagy ígéreteket megfogalmazni, fogadkozni.

„Azt tervezem, hogy a verseny napjára jól kialszom magam, felkelek, eszem egy jót, aztán pedig egy jót birkózom. Meglátjuk, hogy miként sikerül” – mondta a BVSC 32 éves sportolója, aki saját bevallása szerint júliusban még problémákkal küzdött, ám azóta fizikailag és pszichésen is rendbe rakta magát, pszichológus segítségét is igénybe vette, és a háromszoros vb-győztes Komáromi Tiborral, a magyar szövetség szakmai alelnökével is rengeteget beszélgetett, ami komoly segítség volt a számára.

A nehézsúlyú, korábbi junior-világbajnok Lám Bálinttól nem elvárás a kvótaszerzés Las Vegasban. Struhács György szerint ugyanis még van néhány olyan birkózó, aki egyértelműen jobb nála. Azt viszont szeretné a szakember, ha a Toronynak becézett birkózó jól teljesítene, és akit a képességei alapján le tud győzni, azt győzze is le.


Kiss Balázs már tudja, milyen érzés világbajnokságot nyerni


A sérüléséből felépülőben lévő Módos Péter helyén Krasznai Máté vesz részt az 59 kilogrammosok küzdelmeiben. Ő még nincs a nemzetközi élmezőny szintjén, ráadásul a szakemberek szerint jelenleg az 55 és 60 kilóból „összegyúrt” kategória a legnehezebb és legsűrűbb kötöttfogásban, így kiugró szereplést nem lehet a fiatal magyartól várni.

Az olimpia programjában nem szereplő két súly közül 71 kilóban az Európa-játékokon második Korpási Bálinttól egyértelműen érmet vár a kapitány, sőt, a győzelmet sem tartja tőle elképzelhetetlennek. A tavaly 75 kilóban szerepelt Szabó László pedig Bácsi tavalyi kategóriájában, 80 kilóban is okozhat meglepetést a szakember szerint.

A kötöttfogásúak közül a hétfői nyitónapon Lőrincz Tamás, Bácsi Péter és Kiss Balázs, kedden Krasznai Máté, Korpási Bálint, Szabó László és Lám Bálint, míg szerdán Lőrincz Viktor lép szőnyegre.