Nem jöttek ki a polgármesterrel, most új testület próbálhatja

-

Az eddigi polgármestert, a független Hág Attilát választották meg újból a Zala megyei Vindornyafok polgármesterének. Ő volt az egyetlen jelölt. A képviselő-testület négy tagja korábban nem volt képviselő.


Vindornyafokon az önkormányzat feloszlatta önmagát, mert a képviselők úgy ítélték meg, hogy nem tudnak együtt dolgozni a polgármesterrel.

121 lakosból 49-en szavaztak vasárnap. A polgármesteri tisztségre az egyetlen jelöltet, az eddigi polgármestert választották meg. A négy képviselői helyre hatan jelöltették magukat, egyikük sem volt tagja a korábbi testületnek.

Hasonlóan végződött az időközi választás a Győr-Moson-Sopron megyei Magyarkeresztúron is, ahol szintén azért oszlatta fel magát a képviselő-testület, mert három képviselő nem tudott együtt dolgozni a polgármesterrel. A korábbi polgármestert, a független Németh Erzsébetet itt is újraválasztották. A négy új önkormányzati képviselő közül ketten tagjai voltak az előző testületnek is.