Nem hitt a gyilkosnak a százhalombattai fiú

-

A drogfogyasztó vádlott volt iskolatársa szüleit ölte meg, majd arra kényszerítette az áldozatok fiát, hogy vele maradjon.


A Pest Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a 2014 novemberében elkövetett bűncselekménnyel vádolt férfinak sem munkahelye, sem jövedelme nem volt, a családja tartotta el.

Ellentétben a sértettel, aki rendszeres időbeosztás szerint dolgozott. A drogos vádlott ismerte a sértett szüleit, és elhatározta, hogy megöli őket. Egy konyhakéssel előbb az anyát, majd az apát szúrta le, majd megvárta a munkából hazaérkező fiút.

Beszélgettek, aminek során a vádlott elmondta a fúnak, hogy megölte a szüleit. Ezt a fiú – ismerve a vádlott drogos múltját – nem vette komolyan. A lakásba lépve azonban szembesült azzal, hogy szülei valóban meghaltak. A vádlott magukra zárta a ház ajtaját, elvette a kétségbeesett fiú telefonját, a sértett kezét, lábát megbilincselte, és arra kényszerítette őt, hogy vele maradjon, és az éjszakát a házban töltsék.

Másnap reggel elindultak a város utcáin, ahol az egyik pillanatban a vádlott elfutott, majd elfogásáig, pár napig rokonainál, ismerőseinél bujkált.

A Pest Megyei Főügyészség előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettével, kifosztás bűntettével, valamint személyi szabadság aljas indokból, felfegyverkezve elkövetett megsértésének bűntettével vádolja a férfit, aki előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.