Nem fogadta el zsűritagnak a színikritikusok jelöltjét a Poszt

-

Visszautasította a Pécsi Országos Színházi Találkozó (Poszt), hogy a Színházi Kritikusok Céhének jelöltje, Csáki Judit tagja legyen a színházi szemle zsűrijének. Ezért több színikritikus is bojkottálni fogja idén a Posztot, nem közölnek kritikákat a rendezvény előadásairól.


A magyarnarancs.hu közölte, hogy kollégájukat, Csáki Juditot nem fogadták el a Poszt zsűritagjának, noha őt a színházi találkozó tulajdonosainak felkérésére jelölte korábban a Színházi Kritikusok Céhe. A céh tagjai egyébként minden évben szavaznak arról, hogy ki legyen az az egy kritikus, akit felterjesztenek a Poszt zsűrijébe. A színikritikusoknak tehát egyetlen jelöltje volt, akit most a színház találkozó szervezői indoklás nélkül utasítottak vissza – közölte lapunkkal Csáki Judit.


Ezért a Magyar Narancs szerzői és még jó néhány színikritikus (többek között a Revizor vagy az Élet és Irodalom szerzői) úgy döntöttek, hogy idén nem véleményezik a Poszt versenyprogramját. Mint írják: „bojkottunkkal a közpénzből fenntartott POSZT tulajdonosainak átláthatatlan és szakmaiatlan döntéseire kívánjuk ráirányítani a figyelmet”.

A lapok és szerzőik szívesen veszik, ha további médiumok is csatlakoznak a bojkotthoz.