Nem épül minaret Szigetváron

Fotó: MTI / Komka Péter

-

Hangzott el az Épüljön-e minaret Szigetváron? című szimpóziumon.


Hóvári János, a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság elnöke azt mondta, nem merült fel új minaret építésének lehetősége Szigetváron, és a török kormány semmiféle nyomást nem gyakorol azért, hogy az Andrássy-kastélyba beépített oszmán dzsámit eredeti formájában, imahelyként állítsák vissza.

Hóvári szerint a múzeumként üzemelő Andrássy-kastély külső felújítása csak egyben lehetséges, és kizárólag műemlékvédelmi szakmai kérdés az, hogy a meglévő 400 éves minaretcsonk esetében milyen állagmegóvási megoldást találnak.

A beszélgetésen jelenlévő L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális államtitkára hozzászólásában úgy fogalmazott: a magyar kormány már korábban is egyértelműen leszögezte, hogy – egyetértésben a hatályos műemlékvédelmi jogszabályokkal – a szigetvári várban semmiféle szakrális hely kialakításához nem járul hozzá.

Képünk illusztráció, az egri minaretet ábrázolja.