Elítélték a rendőrség előtt bunyózókat

-

Kihallgatásra idézte be a rendőrség a két haragos férfit, de a rendőrségen, majd az épület előtt is összeverekedtek. Őrizetbe kerültek, és a bíróság garázdaság miatt el is ítélte őket.


A Nagykátai Járási Ügyészség gyorsított eljárásban, garázdaság vétsége miatt állította bíróság elé azt a két férfit, akik a rendőrség épülete előtt ütötték és rugdosták egymást. A két férfi és családjaik régóta haragban vannak, a rendőrség egy másik ügy kapcsán idézte be őket kihallgatásra.


A vádlottak már a rendőrség épületében összeszólalkoztak, így a rendőröknek már ekkor el kellett őket különíteniük egymástól. A kihallgatás után sem békéltek meg, a rendőrség épülete előtt egymásnak estek, és ismét a rendőröknek kellett szétválasztani őket. A rendőrök őrizetbe vették, a Nagykátai Járási Ügyészség pedig gyorsított eljárásban bíróság elé állította őket. Garázdaság vétségével az egyik vádlottat 4 hónap, a másikat 10 hónap felfüggesztett fogházra ítélte a nagykátai bíróság.