Nem állnak le a kerítésépítéssel a szlovének

Fotó: AFP / ATTILA KISBENEDEK

-

A szlovén kormány újabb tíz kilométer hosszú pengés drótkerítést telepített Horvátországgal közös határán Varasdtól (Varazdin) északra, a szlovéniai Ormoznál – közölte a horvát közszolgálati televízió szerdán.


Annak ellenére, hogy az országban és külföldön is többen tiltakoznak a kerítés felhúzása ellen, a szlovén kormány nem áll el a tervétől. Korábban már 140 kilométer hosszú pengés drótkerítés épült Horvátországgal közös határán.


Borut Pahor szlovén államfő a szlovén közszolgálati televíziónak adott kedd esti interjújában elmondta: az Európai Unió korlátozni akarja az Európába irányuló menekültáradatot, amely tavaszra még jobban felerősödhet, ezért Szlovénia döntése, hogy kerítést épít Horvátországgal közös határán, helyes volt.

Pahor úgy véli, hogy az EU-ban nincs egyetértés arról, miként kell viszonyulni a Közel-Keletről érkező bevándorlókhoz, és milyen közös rendelettel volna csökkenthető az áradat, ezért azokkal az intézkedésekkel szemben, amelyeket egyes tagországok vezetnek be, nagy megértéssel és toleranciával viseltetnek.

Az államfő ugyanakkor a migrációs válság kezelését illetően egységre szólította fel a szlovén politikai pártokat.
Szlovéniába kedden 2118 migráns érkezett vonattal a horvátországi Bródból. A legfrissebb ljubljanai adatok szerint az országban október közepe óta csaknem 350 ezer menekültet regisztráltak.