Nem akartak szexrabszolgák lenni, kivégezték őket a terroristák

-

19 nővel végzett az Iszlám Állam nevű terrorszervezet az iraki Moszulban, mert nem voltak hajlandók a dzsihadisták szexrabszolgáivá válni.


A szexrabszolgaságot „szexuális dzsihádnak” hívják, a vahhábita csoportoknál bevett gyakorlat: a nők állítólag önként jelentkeznek az iszlám uralmáért harcoló férfiak kielégítésére. A nők kivégzéséről az iraki Kurdisztáni Demokratikus Párt sajtófelelőse jelentett be.

A nőket pár napja ölhették meg, de még nem tudni, hogy a jazidi kisebbséghez tartoztak-e, akik közül az Iszlám Állam fegyveresei több száz nőt és lányt raboltak el, hogy szexrabszolgasorsba taszítsák őket. A terroristák „sátánimádóknak” tartják a jazidikat, akiket szerintük el kell pusztítani, a nemzetiség nő tagjaival pedig azt tehetnek, amit akarnak.

Zainab Bangura, a konfliktusokban elkövetett szexuális erőszakot vizsgáló ENSZ-különmegbízott áprilisban arról számolt be egy iraki útjáról visszatérve, hogy a sokáig kétkedéssel fogadott szexrabszolga-kereskedésről szóló hírek valósak. Arról beszélt, az áruként kezelt nőket úgy adják-veszik, mint a benzines hordókat: a szélsőségeseknek árlistájuk van az eladásra szánt nőkről, a legfiatalabbak a legdrágábbak, s minél korosabbak, annál olcsóbbak. A szélsőségeseknek külön kézikönyvük van, hogyan bánjanak az elrabolt nőkkel és lányokkal, a kényszerházasságok és a nők eladásának felügyelésére pedig külön hivatalt állítottak fel.

Azok, akiknek sikerült elszökniük rabszolgatartóiktól, szörnyű történeteket mesélnek arról, hogy miken mentek keresztül. Sokukat közülük annyira megviselték a velük történtek, hogy öngyilkosak lettek - mondta Donatella Rovera, az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet munkatársa.

Az Amnesty szerint a terroristák több száz, de az is lehet, hogy több ezer nőt kényszerítettek házasságra a dzsihadistákkal, adtak el, vagy adták „ajándékba” egymás között.

Az iraki emberi jogok minisztériuma 2014 decemberében azt közölte, az Iszlám Állam legalább 150 nőt végzett ki, köztük várandósokat is, amiért nem voltak hajlandók összeházasodni a dzsihadista harcosokkal.