Nem adják fel, még több népszavazási kérdés jutott Gulyásék eszébe

Fotó: VS.hu / Kummer János

-

Eddig nem túl nagy a találati arányuk a civil tüntetőknek: a korábban benyújtott 19 kérdésből mindössze hármat fogadott el a Nemzeti Választási Bizottság. A harc a Kúrián folytatódik, pró és kontra, az elutasított és az elfogadott kérdések miatt a bírósághoz fordultak.


A mindenkori nettó minimálbér ne legyen kevesebb, mint a létminimum összege - ez az egyik új kérdése Vajda Zoltánnak, Gulyás Balázsnak és Lattmann Tamásnak. A nemzetközi jogászon kívül a másik két szereplő a civil tüntetéseket szervezte az elmúlt hónapokban, bár Vajda az Együtt egyik kerületi önkormányzati képviselője, de ettől magát tüntetésszervezőként civilnek tartja. Gulyás pedig korábban MSZP tag volt.


Emellett még nyolc új kérdésük van:


  • Ne tárolják itthon a kiégett nukleáris üzemanyagot
  • A várólistára kerülés után 6 hónapon belül lássák el a beteget
  • A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt kapó gyerekeknek minden nap jusson ingyen étel
  • A nyugdíjas országgyűlési képviselő ne kapjon nyugdíjat
  • Termőföldet csak objektív szempontok alapján adjanak haszonbérbe
  • A gazdasági társaságok tényleges tulajdonosai legyenek benne a cégjegyzékben
  • Az állami tulajdonban lévő védett földnek csak a nemzeti park legyen a vagyonkezelője
  • Az MNB vezetői is feleljenek a bank által közigazgatási jogkörben okozott kárért


Miért nem egyszerre?

„Az elmúlt hetekben további fontos kérdéseket realizáltak” – adta meg a magyarázatot Vajda Zoltán. Az igazán fontos kérdésekkel, mint például a választási rendszer, nem lehet mit kezdeni – folytatta Vajda. Felvetésünkre, hogy így nem lesznek-e az újabb és újabb kérdések után önmaguk paródiája, Vajda azt mondta:


Pont az a szörnyű a rendszerben, hogy ennyi problémát tudnak megfogalmazni.

Szerinte nem válnak viccessé, mert ezek ugyanis fajsúlyos kérdések. A korábbi beadványukról is komoly vita volt az NVB ülésén – mondta.


Az új kérdések ugyanolyan stabil lábakon állnak, mint a korábbiak

– mondta Vajda, bár az első 19 kérdés mindössze 15 százaléka ment át elsőre. Az elutasított kérdések miatt a Kúriához fordulnak. Az átengedett három kérdésből kettő miatt pedig más fordult a bírósághoz, így egyelőre nem lehet aláírást gyűjteni a kötelező kamarai tagság eltörléséről és a tankötelezettségi korhatár visszaállításáról.


A harmadik kérdést szerdán engedte át az NVB, az arról szól, hogy a politikusokkal egy háztartásban élő hozzátartozóknak is nyilvános legyen a vagyonnyilatkozata. Valószínűleg ez a kérdés sem ússza meg a fellebbezést.

A Kúriának 90 napja van dönteni. Vajda Zoltán arra számít, több kérdésüket jóváhagyják. Az elutasított és átengedett kérdésekről részletesebben itt olvashat.

Vajda úgy számol, ha minden jól megy, ősszel kezdődhet az aláírásgyűjtés, jövőre pedig jöhet a népszavazás. A kérdésbe még egyébként beleszólhat az Alkotmánybíróság is. A népszavazás kiírásához 200 ezer aláírást kell összeszedni, ez a legutóbb a kezdésig eljutó LMP-nek nem sikerült. Ha Vajdáéknak összejön, „már csak” 4 millió embert kell rávenni arra, hogy elmenjenek szavazni, és több mint a felét arra is, hogy egyetértsen velük.