Nem a véleménye miatt kapott egyest a március 15-ről író kislány

-

A kislány egy mondatot írt egy olyan dolgozatra, ahol az indoklást osztályozta a tanár. Az ünnep iránt szintén nem lelkesedő másik kisgyerek ugyanott ötöst kapott - írja egy anya.


Az apa interpretálása szerint azért kapott a lánya egyest erkölcstan órán, mert azt írta március 15-ről, hogy számára ugyanolyan nap, mint a többi, nem érintette meg.


Most a Népszabadságnak írt a kislány egyik osztálytársának anyja, aki árnyalja a képet. A neveket - illetve a helyszínt - továbbra sem árulja el senki, de a lap szerint a levél hiteles. Az anya azt írta, két gyerek is egy mondatban válaszolt arra a kérdésre, mit jelent számukra a nemzeti ünnep. Ezután a tanár adott nekik egy újabb lehetőséget, hiszen - mint azt előre megmondta - nem a véleményt, hanem az indoklást osztályozza.

Bár a korábbi hírek szerint a dolgozatra mindenki kettest vagy hármast kapott, az anya azt írta, 2 közepes, 1 elégséges és 1 elégtelen lett kiosztva, a többek főleg jeles és jó osztályzatokat kaptak. Két gyerek írt egymondatos véleményt - köztük a reklamáló apuka kislánya -, az ő dolgozatukat a tanárnő visszaküldte, hogy írjanak még valamit. Az egyik gyerek kiegészítette, így ő négyest kapott, a kislány viszont nem. Az anya azt írta, a tanárnő „olyan dolgozatra is jelest adott, amely a kislányéhoz hasonló véleményt fogalmazott meg, de amelynek írója megindokolta saját álláspontját.” Ez pedig szerinte az anya szerint alátámasztja, hogy a tanárnő nem a véleményt osztályozta.

Az anya szerint az osztályt mélyen felkavarták a történtek. A kislány szülei pedig szerint nem is próbálták tisztázni a tanárral vagy az igazgatóval, hogy mi történt, hanem kapásból a nyilvánossághoz fordultak.