Neil Gaiman csodálatos világot lopkodott össze nekünk

Forrás: Agave

-

Megjelent Neil Gaiman új novelláskötete, a Felkavaró tartalom. Hófehérke és Csipkerózsika csókjáról, könyvekből épített igluról és kelta szörnyekkel egy testbe zárt angol kispolgárokról is olvashatunk benne. Olyan emberekről, akik a fikcióba menekülnek, ha elviselhetetlenné válik a külvilág. Az Amerikai istenek és a Csillagpor szerzője ma a világirodalom legnagyobb sztárjai közé tartozik – elmondjuk, miért.


Az idén ötvenöt éves Neil Gaimannél talán egyetlen kortárs szerző sem képviseli és kommunikálja határozottabban saját írói programját. Szó sincs semmiféle ködös művészi hitvallásról, Gaiman hangsúlyozottan mesteremberként tekint magára, akinek az a munkája, hogy mindennap leüljön a gép elé, és akkor is írjon, ha épp nem jut eszébe semmi. Legrosszabb esetben ilyenkor előveszi valamelyik kidolgozatlan ötletét, amelyet egy hotelszoba jegyzetlapjára firkantott le, vagy a repülőtéren jutott eszébe.

Az évtizedek óta Amerikában élő angol író ugyanis több időt tölt úton, mint otthon: folyamatosan utazik, felolvasásokra, előadásokra, az írásaiból készült filmadaptációk forgatásaira jár. Következetesen képviselt nézete, hogy az író dolga nem csak az írás, muszáj személyesen is kivennie a részét művei népszerűsítéséből. Ahogy Gaiman egyre sikeresebbé vált a kétezres években, a felolvasásai is látványos színpadi eseményekké alakultak. Az új kötetében is megtalálható elbeszélést, Az igazság egy barlang a fekete hegyent egy ausztrál vonósnégyes zenei kíséretével adta elő, miközben régi barátja, a képregényeiről ismert Eddie Campbell rajzait vetítették a háttérben. Ezzel a műsorral is körbeutazta a világot, a Carnegie Hallban telt ház fogadta Gaimanéket, miközben mégiscsak egy hagyományosan keveseket érdeklő programról, egy novella felolvasásáról volt szó.



Gaimanre, mármint a művei mellett a személyére azért kíváncsi ennyi ember, mert az interneten folyamatosan tartja a kapcsolatot az olvasóival. Már 2001-ben elindította saját honlapját, de nem véletlen, hogy a közösségi oldalak beindulásával egy időben lett világhírű. A rajongók a Facebookon vagy Twitteren érhetik el a leggyorsabban, ezeknek az oldalaknak a működése, az itt folyó kommunikáció természete pedig a műveire is hatással van. A Felkavaró tartalomban (eredeti címén: Trigger Warning: Short Fictions and Disturbances) olvasható a Mesenaptár című novellafüzér is, amely úgy keletkezett, hogy Gaiman egy éven keresztül minden hónapban feltett egy kérdést a Twitterén – például azt, hogy „Mi a legfurcsább dolog, amit júliusban láttál?” –, a válaszokból pedig minden hónapban kiválasztott egyet, amelynek alapján írt egy rövid történetet.


Hogyan győzi le Sherlock Holmes a halált?

Az inspirációként használt olvasói kommentekből is látszik, hogy Gaiman gyakran nyúl már létező művekhez, előszeretettel fordítja ki, írja tovább a zsánerirodalom vagy a mesekincs fontos darabjait. Jellegzetesen posztmodern megközelítését nem érdemes az alapanyagon, eredeti szerzőkön való élősködésnek tekinteni, ugyanis soha nem titkolja, sőt, kifejezetten megtiszteltetésnek veszi, ha más szerző fikciós univerzumába lép be.


Az írók olyan házban élnek, amit mások építettek

– áll A Közömbösség Rásegítő című novellához írt előszavában. Ez a történet egyébként a Magyarországon kevésbé ismert sci-fi szerző, Jack Vance Haldokló Föld-ciklusához kapcsolódik. Az elitirodalomban szokatlannak ható gaimani koncepció szerint a Spekulatív Fikció épülete mindig befejezetlen marad, hiába építenek hozzá újabb és újabb írók egy-egy szobát, gazdagítják új történetekkel a létező világokat.

Mindez nem az eredetiség hiányát jelenti: Gaiman tehetsége többek között abban áll, ahogyan közös nevezőre hozza saját stílusát, gyakran használt motívumait más szerzők műveivel. A halál és méz esete nagyszerű Sherlock Holmes-novella, de Conan Doyle racionális, az intellektus fölényére alapozott elbeszéléseinél jóval sötétebb, misztikusabb történet. A Semmi óra az Angliában hatalmas kultusznak örvendő Doctor Who-mítoszt bővíti, de a felvonultatott, állatmaszkokat hordó idegen lények miatt nyugtalanító, szürreális horrormesét kapunk, amelyben alig van nyoma a tévésorozat jellegzetes humorának.


Neil Gaiman


A feminista Hófehérkétől David Bowie-ig

A fikciós univerzumok gazdagításaként is felfogható, de az említett példáktól különböző eset, amikor Gaiman mindenki által jól ismert meséket fogalmaz újra. A kilencvenes években megjelent novelláskötetében, a Tükör és füstben a Hófehérkét írta át hideglelős vámpírsztorivá (Hó, tükör, almák), és a Felkavaró tartalomban is visszakanyarodik ehhez a történethez.

Ezúttal sem a maga módján szintén elég rémisztő Disney-adaptáció stílusában fogalmaz, helyette feminista horrorként írja tovább a Grimm-mesét, ráadásul Csipkerózsika karakterét helyezi a szörny pozíciójába. A pillanat, amikor a mulya hercegnél sokkal aktívabb, kardos-páncélos Hófehérke a csókjával ébreszti fel Csipkerózsikát, egyszerre fordítja ki és teszi finoman erotikussá a történetet, miközben arra is rámutat, hogy a nemi szerepek képlékenyek és átjárhatók – akár még a klasszikus mesékben is.



Gaiman nemcsak a mesék történetét, hanem a nyelvi sablonjaikat sem kíméli. A sovány, fehér herceg visszatérben olyan töményen fordulnak elő jellegzetes mesei toposzok és szerepek, hogy már a paródia határán járunk, a mitikus ködbe vesző történet pedig éppen akkor válna nevetségessé, amikor egy váratlan – bár a cím alapján sejthető – húzással kiderül, hogy a főhős valójában David Bowie.

Eközben az elbeszélő folyton-folyvást ráirányítja a figyelmet a hasonló fabulák közhelyeire, például ebben a mondatban: „...egy ifjú a csillagokból a Világba jött, hogy megtalálja szerencséjét (mivel akkoriban még szerencse hevert mindenfelé, arra várva, hogy megtalálják).” Máskor pedig egészen bizarr motívumokkal dobja ki az olvasót a meséből, mint amilyen a Herceg tarkóján lévő, sci-fibe illő idegcsatlakozó említése.


„Tátongó hézag az elme könyvespolcán”

Gaiman ugyanakkor nem csak más szerzők műveiből vagy klasszikus szövegekből indul ki, adandó alkalommal a saját munkáit is továbbírja. Leghíresebb regényének, az Amerikai isteneknek a főhőse a Fekete kutya című elbeszélésben tűnik fel, a kelta mítoszokat életben tartó angol vidéken, ahol a felszínen barátságos, valójában viszont súlyosan terhelt brit kisemberekkel gyűlik meg a baja.

A folytatás, feldolgozás, újraírás gesztusával a szerző mindenféle fikció hatalmára mutat rá, éppen úgy menekül a kitalált történetek birodalmába, ahogy a könyvében elmerülő olvasó. Ezt egyértelműen meg is fogalmazza a Mesenaptár egyik szívszorító fejezetében, ahol az elbeszélő könyvekből épít iglut magának, és oda vonul vissza, miután a felesége elhagyta őt.


gaiman_truth

Eddie Campbell rajza Az igazság egy barlang a fekete hegyenhez


Miközben hőseit a kalandokkal és veszélyekkel teli, mégis otthonos fiktív világokba rejti, hommage-aival Gaiman arra is törekszik, hogy a felszínen tartson bizonyos írókat, nem akarja hagyni, hogy kiszoruljanak a köztudatból. Minden szövege, amelyben átír vagy kiegészít egy korábbi művet, kísérlet arra, hogy betöltsön egy „tátongó hézagot az elme könyvespolcán” – így fogalmaz az Aki elfelejtette Ray Bradbury-t címszereplője, aki pontosan tudja, hogy boldogtalanabb, szegényebb lett amiatt, mert nem jut eszébe régi kedves írójának a neve.

Kétségtelen, hogy a korábbi szövegekkel való folyamatos párbeszéd, a különböző művekre tett utalások időnként fárasztóvá teszik a novellákat. Az is jót tett volna a kötetnek, ha néhány ujjgyakorlatnak tűnő, jelentéktelen írás (mint a Kalandos történet vagy a Klikk-Klakk, a Zörgőszörny) kimaradt volna.

A Felkavaró tartalom viszont ezekkel együtt is figyelemreméltó gyűjtemény, amelynek szerteágazó, más-más alkalomra írt elbeszéléseit egységes írói szemlélet hatja át. Ahogy Gaiman öregszik, a novellái egyre jobban hasonlítanak Borges kínaidoboz-világaira vagy Italo Calvino labirintusszerű elbeszéléseire – új könyvében elmosódnak a határok műfaji és szépirodalom között.


Neil Gaiman: Felkavaró tartalom, Agave, 2015, 368 oldal, 3680 Ft


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon is!