Negyvenen haltak meg bagdadi merényletekben

-

Robbantássorozat rázta meg az iraki fővárost, legalább negyven ember életét vesztette – közölték helyi hatóságok.


A rendőrség beszámolója szerint a legtöbb halálos áldozatot követelő robbantást Bagdad egyik délnyugati, Amil nevű negyedében hajtották végre. A főként síiták lakta kerületben elkövetett merényletben tizenhárom ember halt meg, huszonnégyen pedig megsebesültek.

Mintegy fél órával később egy autóba rejtett pokolgépet hoztak működésbe egy autószalonban a szintén síiták lakta Habibíja negyedben. Ott tizenöt ember esett áldozatául a detonációnak.

Az elkövetők emellett két délkeleti és egy déli kerületben is robbantottak. Nevük elhallgatását kérve nyilatkozó egészségügyi források megerősítették az áldozatok számáról szóló híreket.

A merényletek elkövetését egyelőre egyetlen csoport sem vállalta magára.

Irakban mindennaposak a robbantásos merényletek és más erőszakos támadások, amióta az Iszlám Állam nevű szélsőséges fegyveres szervezet tavaly rövid idő alatt kiterjedt területeket vont ellenőrzése alá az ország északi és nyugati részén. A támadások célpontjai elsősorban a síiták és a biztonsági erők tagjai.