Négy terroristagyanús személyt tartóztattak le Párizsban

Fotó: MTI/AP / Michel Euler

-

A gyanú szerint egy „közelgő támadást” terveztek.


A francia terrorelhárítás négy iszlamista radikálist tartóztatott le szerda kora reggel Párizs Saint-Denis nevű külvárosában, akik a gyanú szerint egy „közelgő támadást” terveztek – írja a Reuters a francia TF1 televízióra hivatkozva.

A három férfinak és egy nőnek iszlamista kapcsolataik voltak, legalábbis a TF1 ezt állítja a francia állambiztonsági szervek aktáira hivatkozva. A rendőrség egy Kalasnyikovhoz való új tölténytárat, egy pisztolyt, számítógépes eszközöket, USB-tárakat és egy széfet foglalt le.

A Local.fr azzal egészítette ki a hírt, hogy a támadásokat Párizs központjában tervezték végrehajtani. A három férfi közül ketten testvérek, török hátterű francia állampolgárok voltak, míg a harmadik egy 28 éves francia, Youssef E, akit 2014 márciusban ötéves börtönbüntetésre ítéltek, amikor elkapták a Saint-Étienne-i reptéren, ahogy Szíriába készült harcolni. Őt a börtönből tavaly októberben engedték ki, és házi őrizet alá vették. A negyedik letartóztatott a barátnője volt.

Nyitóképünk csak illusztráció, nem a mai események során készült.