Négy munkatárs, akik nélkül mit sem ér a startup

Fotó: Purestock / Purestock

-

Minden cégben meg kell, hogy legyen ez a négy pozíció, ha valódi sikereket akarunk elérni a cégünkkel - írja a Fortune magazin.


Miután élete során minden vállalkozás találkozik szerződésekkel, dolgozókkal és fogyasztói panaszokkal, ezért egyre inkább szükség van egy ügyvédre, aki ezeket tudja kezelni és nem mellesleg még a szellemi tulajdonunkat is meg tudja védeni.

Ez utóbbira szükség is van, hiszen manapság minden korábbinál könnyebb az interneten a legkülönbözőbb tartalmakhoz hozzáférni, legyen az egy szoftver vagy valamilyen technológia, ami mind valakinek a tulajdonában van. Az illetéktelen használat pedig könnyen torkolhat a jogi szabályok megsértésébe, így korai jó tanács az ügyvédtől nemcsak számos kellemetlenségtől és költségtől védhet meg minket, hanem a mi termékeink védelmét is növelheti. Mindezen túl egy jogi tanácsadó a külföldi terjeszkedésnél is hasznos lehet, hiszen a helyi jogszabályokat valószínűleg ő könnyebben fogja fel, mint egy cégvezető.

Legalább ennyire nélkülözhetetlen tagja a csapatnak egy könyvelő is, hiszen minél fejlettebb egy szervezet, minél szerteágazóbb tevékenységeket folytat a cégünk, annál inkább szükség lesz valakire, aki ezeknek a dokumentálási, adózási kérdéseiben a segítségünkre lehet. Képzeljük el, hogy kapunk egy több oldalas levelet az adóhatóságtól, aminek a felét nem is értjük, mert úgymond hivatali nyelven van írva. Ilyenkor bizony jól jön egy könyvelő, hiszen cégvezetőként sokkal fontosabb, hogy a napi működésre, a valódi kihívásokra figyeljünk. Amennyiben pedig jó szakembert választunk társnak, úgy soha nem kell aggódnunk amiatt, hogy rendben vannak-e a cégpapírok, hogyan változnak az adótörvények, így pedig az adósok börtönét is könnyen elkerülhetjük, még ha egy cipősdobozban visszük is neki a számlákat. Bár ez utóbbit garantáltan nem fogja szeretni.

Sokan nem is hinnék, de egy biztosítási szakember is számos nehézségen át tudja segíteni a startupokat. Ön tudja például, hogy egy adott termékre, szolgáltatásra milyen biztosítást kell kötni, hogy az lefedjen minden kockázatot? Nos, ahelyett, hogy erre időt pazarolna, jobban megéri egy valódi szakembert felvenni, hiszen itt nem csak a felelősség-, kár-, lopás- vagy csődbiztosításról van szó, hanem fogja fel úgy, hogy ez - a Fortune megfogalmazása szerint - “egy szükséges üzleti költség, ahhoz, hogy üzletelni tudjunk”. Ez persze csak akkor igaz, ha a biztosítási szakembert minden változásról értesítjük, ami a céggel történik, hiszen így lehet a leginkább minimalizálni a kockázatokat, vagy ha megtörtént a kár, akkor a legjobban kezelni azt. Márpedig a cél éppen az, hogy a hibák okozta kockázat terhét levegyük a vállunkról és a biztosítási szakemberére tegyük.

A leginkább félreértett munkatárs a pénzügyi tanácsadó - írja a Fortune. Ő ugyanis nem csak az üzleti tervet, befektetéseket kezeli, hanem ő maga a vállalkozás pénzügyi lelke. A tanácsadó ugyanis folyamatosan rajta tartja a szemét azon, hogy elérje a cég a kitűzött üzleti és személyes célokat, kezeli az adósságokat, vésztartalékot, terveket képez az összes “mi van ha” szituációra. Ő lesz az, aki folyamatosan monitorozza és próbálja egyensúlyba hozni az üzleti kockázatokat a nyereséggel, úgy, hogy közben nem tér le a cég által kitűzött céloktól. Magyarán ő fogja össze a vállalkozás szakértőit és biztosítja, hogy mindannyian egy cél felé haladnak. És ha ez nem lenne elég, még a saját pénzügyeinkben is tud segítséget nyújtani, így pedig mi azzal foglalkozhatunk, amivel a leginkább kell - a saját üzletünkkel.