Négy év börtönt kaphat a török focisztár

Fotó: AFP / ATTILA KISBENEDEK

-

Hakan Sükür, minden idők egyik legsikeresebb török focistája megsértette Recep Tayyip Erdogan török elnököt és fiát.


A 44 éves focista, aki korábban maga is a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) képviselője volt, egy hete a Twitter-fiókján tette közzé az ügyészség által sértőnek vélt üzeneteket. Az ügyészég egy és négy év közötti szabadságvesztést kért Sükürre.

Bár a játékos a bíróságon azt vallotta, hogy nem Erdogant szándékozta megsérteni, nyilatkozatát nem találták meggyőzőnek. Magukat a bejegyzéseket nem hozták nyilvánosságra.

Sükür 1992 és 2007 között 112-szer lépett pályára a török válogatottban (a fenti képen Éger Lászlóval küzd), összesen 51 gólt szerzett, a nemzeti tizenegynek máig ő a legsikeresebb játékosa.

A Törökországot 2003 óta irányító Erdogant belföldön és külföldön egyaránt azzal vádolják, hogy autoriter, iszlamista-konzervatív rendszert működtet. Erdogan rendszeresen bepereli politikai ellenfeleit, a sajtót, de akár az egyszerű állampolgárokat is az őt érintő „sértések” miatt. Az ilyen eljárások száma különösen 2014. augusztusi elnökké választása óta nőtt meg.

Az esetek többségében a „sértések” miatt felfüggesztett szabadságvesztéseket szabnak ki a bíróságok.