Ne higgyen a Twitternek, ha a brit királynő haláláról olvas!

Fotó: MTI/MTVA / Alastair Grant

-

Nem egyértelmű, hogy miért, de a BBC egyik újságírója indította útjára az álhírt, amely szerint II. Erzsébet beteg, sőt, a későbbi változatokban már meg is halt. A palota cáfol, a BBC bocsánatot kér.


Pánikot okozott Nagy-Britanniában a BBC egyik újságírójának Twitter-üzenete, amely szerint a londoni VII. Edvárd Kórházban ápolják II. Erzsébet királynőt. Ahmen Khawaja ugyan gyorsan törölte az üzenetet, de az rövid idő alatt szétterjedt a közösségi oldalakon – egyes verzióiban egyenesen az uralkodó halálhíre jelent meg –, és a legnagyobb világlapok is átvették. A BBC sajnálkozó közleményében azt írta, technikai problémák miatt ment ki a hamis tweet, míg maga az újságíró arra utalt, hogy telefonja „őrizetlenül maradt”, így született az álhír.



Az álhír annyiban volt igaz, hogy a 89 éves uralkodó valóban járt a megnevezett londoni kórházban – a Buckingham-palota közleménye szerint viszont csak a szokásos, éves felülvizsgálaton.