Naponta változhatna, hogy éppen hány menekültet engednek be Ausztriába

Fotó: AFP / RENE GOMOLJ

-

Napi beutazási kvóta szerint engednék be a menekülteket Ausztriába, a déli határrésznél tervezett intézkedés 14 napon belül léphet életbe.


Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter konkrét számokat nem említett, ismertetése szerint a tartományok befogadóképességétől, a rendőri erők kapacitásától valamint a németországi helyzettől teszik majd függővé, hogy hány embert tudnak befogadni naponta. A tárcavezető elmondta: ugyan a menekültek feltorlódhatnak a határ szlovéniai oldalán, azonban „éppen az ilyen helyeztek miatt épült a kerítés".

A védelmi miniszter, Hans Peter Doskozil támogatta a belügyminiszter javaslatát.


Ausztria stájerországi szakaszán csütörtökön délelőtt 30, szerdán mintegy 400, kedden pedig 15 menekült érkezett. Ugyan utolsó fázisban van, de jelenleg is tart a spielfeldi határátkelő átalakítása. A szolgálatot teljesítő személyzet készültségben van, mert bár az elmúlt napokban nem érkeztek sokan, azonban a helyzet napról-napra változhat. Karintiába szerdán mintegy 400-an, kedden négyezren jöttek, január végén itt átlagosan naponta kétezren lépték át a határt.


Januárban összesen 50 ezren utaztak át az országon és hétezren nyújtottak be menekültkérelmet, ezért továbbra is keresnek szálláshelyeket - közölte az ausztriai menekültügyi biztos, aki a „radikalizálódás táptalajaként" jellemezte a traiskircheni menekülttábort. Christian Konrad tájékoztatása szerint a táborban lévő 1500 migráns közül ezer kísérő nélkül érkező kiskorú, akiknek szabadidejét nem tudják lefoglalni és más tartományok sem veszi át őket.

Az osztrák belügyminisztérium legutóbb ismertetett terve szerint összesen mintegy ötvenezer, vagyis évente 12 500 embert toloncolnak ki Ausztriából 2019-ig. Tavaly mintegy 5100-an utaztak haza önként, 3300 embert pedig kiutasítottak a hatóságok. A korábbi években havonta feleennyi migráns hagyta el az országot.


Külön nehézséget jelent, hogy egyes országokba Ausztria nem tudja visszaküldeni a migránsokat, az államközi szerződés vagy a visszafogadásra való hajlandóság hiányában. Ezért Werner Faymann kancellár azt szorgalmazta, hogy a külügyi tárca kezdje meg a kitoloncoltak visszafogadásáról szóló államközi szerződések újratárgyalását.


Sebastian Kurz külügyminiszter megvonná az unió által biztosított fejlesztési segélyeket azoktól az országoktól, akik nem fogadják vissza polgáraikat. A visszafogadás érdekében Európának nyomást kell gyakorolnia - hangoztatta a miniszter az Ö1 osztrák közszolgálati rádióban csütörtökön. Az EU Marokkónak 480 millió és Tunéziának 414 millió eurót folyósít évente, ezek az országok mégis vonakodnak visszavenni azokat az embereket, akiknek menekültkérelemét Európában elutasították - mondta a miniszter. Hozzátette: Pakisztán a fennálló államközi szerződés ellenére nem fogadja vissza az onnan elvándorolt embereket.

Kurz támogatta továbbá a védelmi miniszter, Hans Peter Doskozil javaslatát, miszerint osztrák katonákat küldenének a görögországi uniós külső határok biztosítására, valamint segédkeznének a menedékkérő-regisztrációs központok (hotspotok) kiépítésében.