Napi Gazdaság: Lemondott az MTVA vezetője

Fotó: MTI / Kovács Tamás

-

A lap úgy tudja, hogy Szabó László Zsolt augusztus 15-től távozik.


A Napi Gazdaság értesülései szerint augusztus 15-i hatállyal, saját kezdeményezésére távozik posztjáról a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója. A lap úgy tudja, Szabó László Zsolt a döntését nem indokolta. Szabó 2013 októberétől irányította az MTVA-t.

Az MTVA vezérigazgató-helyettese, Vaszily Miklós közleményben mondott köszönetet az alap nevében a távozó vezérigazgatónak, de arról nem ejtett szót, hogy miért történik változás a szervezetnél. A vagyonkezelő alap évente mintegy 70 milliárd forint költségvetési támogatásból működik, és sok milliárdos szerződéseket ír alá a műsorkészítőkkel, köztük az elmúlt években például a Simicska-Nyerges médiabirodalom képviselőivel.