Nálunk is dőlnek ki a csontvázak a Volkswagen-botrány után

Fotó: iStockphoto / Olga Serdyuk

-

Először is rájöttünk, hogy autógyárból is megárt a sok. Ha pedig utánanézünk, mi jöhetne helyette, kiderül, mennyi mindent elrontottunk. A munkásaink legatyásodtak, az oktatásból kiszivattyúztuk a pénzt, az állam túlburjánzásával pedig aláássuk a szabad ötletelést.


Lázasan keresi a kormány, mi jöhetne az autóipar után. Csakhogy a kabinet évek óta arra trenírozza a gazdaságot, hogy az összeszerelő üzemek jelentik a jövőt, mert azok adnak munkát a magyar családoknak. Ez így is volt egészen addig, amíg ki nem derült a Volkswagen informatikusainak huncutsága, és meg nem roggyant az autóipar töretlen növekedésébe vetett hit. Itthon szinte kizárólag az autóipar tudta érdemlegesen meghaladni a 2010-es termelési szintet.



Most viszont már Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is azt mondja, hogy a botrány miatt megcsappanó kereslet 0,3-0,6 százalékponttal ronthatja a gazdaság jövő évi növekedési esélyeit. Holott azok már eleve mérsékeltebbek, mint idén. Az elemzők pedig még ennél is nagyobb, akár 1,5 százalékpontos visszaesést is lehetségesnek tartanak. A probléma az, hogy a járműgyártás adja a magyar ipar teljesítményének negyedét.



Orbán Viktor miniszterelnök még másfél évvel ezelőtt is azt mondta, hogy


ha jól olvasom tendenciákat, és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter képes lesz a következő négy évben is jól végezni a munkáját, komoly esély van arra, hogy a következő négy év végén versenybe szálljunk a kontinens legiparosodottabb országának címéért is.

Ehhez a miniszterelnök szerint sok-sok összeszerelő-üzem kell. És valóban. Az eredmények több szempontból látványosak. Ha megnézzük a világ fejlettebb országait tömörítő szervezet, az OECD adatait, akkor Magyarország megállja a helyét az összehasonlításban. A 2010-es ipari termeléshez képest mintha kilőttünk volna.



Még azt sem állíthatjuk, hogy a kutatás-fejlesztésre ne próbáltunk volna többet költeni, és az OECD átlagánál erőteljesebben belehúzni. Igaz, még így is a sereghajtók között vagyunk.



Ha nem vesszük figyelembe az ágazati különadókat - amelyek egyébként az autóipart gondosan elkerülték, sőt a befektetők kedvezményeket kaptak -, akkor az adóterhelés is kifejezetten alacsony. Az állam a vállalkozóknál hagyja a profitot.



Most azonban úgy tűnik, hiába végzi jól a munkáját a miniszter, és hiába jelentettek be csak az elmúlt egy hónapban féltucatnyi új autóipari beruházást az Auditól az Boschon keresztül az Opelig. Az élet közbeszólt.


A kormány csökkenteni akarja a gazdaság egyoldalú függőségét az autóipar teljesítményének hullámzásától, ezért arra törekszik, hogy más ágazatok is bővüljenek, mint a gyógyszeripar, az orvosi műszerek, gépipari alkatrészek gyártása.

Ezt már Varga Mihály mondta a múlt héten, miután szembesülnie kellett azzal, hogy a buherált autómotorokból bizony Magyarországra is jutott.


Újabb hibák jöhetnek

Pedig sokan figyelmeztettek, hogy nem jóra vezet a bérmunka erőltetése. A GKI Gazdaságkutató munkatársa, Némethné Pál Katalin kérdésünkre ezt azzal támasztotta alá, hogy a világban éles technológiai váltás zajlik, amit még a néhány évvel ezelőtt kidolgozott uniós program, a Horizont 2020 sem tudott pontosan felmérni. A 3D nyomtatás technológiáját például nem is említették, holott 5-10 éven belül ez fogja kiszorítani a munkásokat a gépsorok mellől.


Ahogy Szabó Katalin, az MTA doktora mondja, a termelés a testre szabott, úriszabóság irányába mozdult el ahelyett, hogy mindenkinek a torkán ugyanazt a tömegterméket nyomnák le. Ez azzal jár, hogy az oktatásban nem elég a szakmunkásokat arra megtanítani, hol kell a kart meghúzni. Azt kell tudniuk, hogy a gépükkel miként lehet megoldani azt a problémát, amivel az ügyfél jelentkezik.

Bár Némethné Pál Katalin helyes iránynak tartja, hogy a kormány most a gyakorlat irányába viszi a szakképzést, mégis úgy látja, a hagyományos gyáripari ágazatok erőltetésével


most képezik a munkanélkülieket, ami a jövő ellen elkövetett bűncselekmény.

Szerinte a mindenkori kormánynak nem azt kell megmondania, hogy mi a jövő, vagy mibe fektessenek a vállalkozók, hanem hagyni kell, hogy ki-ki szabadon próbálkozhasson azzal, amiben lehetőséget lát. Ehhez viszont megfelelő üzleti környezet kell. Egyszerű ügyintézés, kevés állami bürokrácia. Amit az Orbán-kormány is kitűzött az Új Széchenyi Tervben, amely a versenyképesség javítására helyezte a hangsúlyt.


Ehhez képest folyamatosan romlik a pozíciónk. A Világgazdasági Fórum évente pontozza a világ országait, és a 2010-ben elért 52. helyről idén már a 63. helyre csúsztunk vissza. Ez azt jelenti, hogy a rugalmasság nem az erősségünk, holott most éppen erre lenne szükség.

A bürokrácia csökkentésére Lázár János miniszter által benyújtott és a parlament előtt fekvő törvényjavaslatot a GKI kutatója jó iránynak mondja, bár szerinte bőven lenne még mit irtani. (A módosítás egyrészt kártérítéssel bünteti, ha az ügyintézők kicsúsznak a határidőkből, másrészt számos eljárást ingyenessé tesz.)


Mi lehet az alternatíva?

A Századvég Gazdaságkutató igazgatója, Virovácz Péter érdeklődésünkre arra hívta fel a figyelmet, hogy az autóipar túlsúlya nem magyar kuriózum, az egész kelet-közép-európai régió függ a nehézipartól, elsősorban az autógyártástól. Éppen ezért mindenképpen hasznos, ha szétterítjük a "növekedési motorokat".


A kutató egyetért a miniszterrel abban, hogy a gyógyszerágazat nagyon fontos Magyraországon, jó nevű, részben magyar vállalatok vannak a piacon. Szerinte ugyanakkor az autóipart sem kellene veszni hagyni. A Tesla az elektromos autóval nagy lökést adhat az ágazatnak, amiben Virovácz Péter szerint Magyarország élen jár, hiszen ott a kormány Jedlik Ányos programja is. (Ez a projekt kifejezetten az elektromos járművek elterjedését támogatja. A kormány hamarosan benyújtja a törvényjavaslatot, amely egyebek között adókedvezménnyel és a buszsávban engedélyezett autózással ösztönzi ezeknek a verdáknak a vásárlását.)

A GKI kutatója azonban ennél sokszínűbbnek látja a lehetőségeket. Jó hagyományok vannak például a vegyiparban. Az új anyagok kikísérletezésében nagy lehetőségek rejlenek, a nanotechnológiába nem kellenek nagy befektetések. A kőolajipari termékekkel, a műanyaggal szemben ma már ott vannak a cellulóz alapú műanyagok, amelyekkel a lebomló zacskóknál találkozunk. Hasonló esélyeink lennének szerinte a biotechnológiában is, igaz, ezzel szembe megy az a törekvés, hogy a génmódosított mezőgazdasági termékektől jelenleg elzárkózik a magyar gazdaságpolitika.


Amire nem tudunk építeni

Magyarországon nincsen meg a vállalkozói kultúra. Némethné Pál Katalin egy számot citál:


jelenleg az egyetemistáknak mindössze 2-3 százaléka tervezi, hogy vállalkozó lesz. Ha ez Amerikában is így lenne, akkor hogyan jött volna létre a Facebook, a Yahoo vagy az Apple? Ha már a fiatalok vágyaiban sincs meg a vállalkozó szellem, akkor mi lesz itt?

A kutató szerint ezeket a képességeket teszik tönkre azzal is, hogy a szakképzésben éppen most építik le azokat a készségeket, amelyek a rugalmassághoz, az egyedi megoldásokhoz, innovatív szellemiséghez kellenének. A közismereti tárgyakkal kivágják a szociális kompetenciákat.


Igaz, ezt másképpen látja a BME egyetemi adjunktusa, György László. Ő is számokat idéz be. A rendszerváltás óta 2010-ig a szakképzés aránya középfokon 40 százalékról 20 százalékra csökkent, miközben a kelet-közép-európai régióban kétharmad, Ausztriában, Németországban vagy Svájcban pedig háromnegyed az aránya. Ezt kell most korrigálni.

Szerinte a kétéves általános képzést azért kellett kihagyni a szakmunkástanulók életéből, mert akik már az általános iskolában is megszenvedtek ennek a tudásnak a megszerzésével, azok a szakképző első két évében végképp lemorzsolódtak. Ráadásul azzal a problémával is meg kell küzdeni, hogy újból bevonják a munkába azokat és azok gyermekeit, akik a rendszerváltás után kiszorultak a munkaerőpiacról, például megalapozatlan és munkahelyek hiányában kényszerű rokkantnyugdíjazással. György László úgy látja, ők rövid távon nem lesznek innovatívak, nekik először munkát kell adni, és azután lehet azon gondolkodni, hogy esetükben hogyan növeljük a munkájuk termelékenységét továbbképzéssel, innovatívabb feladatokkal. Ezzel párhuzamosan kell fejleszteni a munkaerőpiac többi szereplőjének innovatív képességeit. A kettő nem zárja ki egymást - állítja a BME adjunktusa.

Csakhogy egyelőre nem látni ezt a másik utat. A bérmunkával az OECD-n belül az egyik legalacsonyabb szintre süllyesztették a béreket. Nem véletlenül igyekszik mindenki nyugatabbra, akinek csak lehetővé teszik ezt a képességei.



Az oktatásra pedig a legkevésbé fordítunk pénzt az OECD-tagországok közül. Bár az alábbi ábra csak 2011-ig mutatja az adatokat (2005-höz képest csak négy országban esett vissza az oktatás támogatása), ám azóta Magyarországon nemhogy nőtt volna az ágazat részesedése, hanem éppen ellenkezőleg, tovább csökkent az oktatásra szánt pénzek aránya az állam költségvetésében. 2010-ben a GDP-nek még 11,6 százalékát költöttük edukációra, idén viszont már csak 9,7 százalékát. Ez pedig nem azt a fajta rugalmasságot erősíti, amely a világgazdaságnak egy hirtelen irányváltásakor szükséges lenne a túléléshez.