Nagyszerű a testem, és németül is makogok

-

Ha megpályázunk egy állást, általában igyekszünk szakmai felkészültségünkkel és megnyerő személyiségünkkel lenyűgözni leendő munkáltatónkat. Sokan azonban teljesen félreértik, hogy mivel is tehetnék a legjobb benyomást, és még a sokat látott HR-eseket is képesek meghökkenteni. Íme, a legdurvább baklövések, a legcselesebb blöffök és néhány jó tanács, hogy mit érdemes mindenképpen elkerülni egy önéletrajzban és egy állásinterjún.


A képen a jelölt, ahogy illik, ingben, nyakkendőben ül az íróasztala mögött. Jó választás, ha éppen egy komoly irodai munkakörre jelentkezünk. Csakhogy ez a fiatalember úgy gondolta, érdemes ennél egy kicsit izgalmasabb fotóval felkelteni a reménybeli munkáltatója figyelmét, és egy egész zacskó ropit is beletömött a szájába, majd a képet csatolta az önéletrajzához.

A fotót sajnos nem kaptuk meg szabad felhasználásra, de az eset megtörtént, ahogy a cikkben szereplő összes példát az általunk megkérdezett tucatnyi HR-szakember és munkáltató osztotta meg velünk a saját a praxisából. Az ő segítségükkel és elrettentő történeteik alapján gyűjtöttük össze, mi az, amit semmiképpen ne tegyünk, ha meg akarunk szerezni egy állást.



I'm sexy and I know it

Nem véletlenül kezdtünk a fényképpel, hiszen bár általában nem sok köze van a külsőnknek ahhoz, hogy képesek vagyunk-e ellátni a meghirdetett munkát, a célba vett munkahelyen mégis ezzel találkoznak először, amikor megnyitják a jelentkezésünket – vagyis itt szúrhatjuk el azonnal a dolgot. Bár nem mindenki akkora mókamester, mint a ropizós férfi, a tapasztalok szerint sokan nem tudnak megbirkózni a megfelelő fényképválasztás kihívásával.


Pedig egyáltalán nem kötelező képet csatolni egy önéletrajzhoz, inkább ne erőltessük, ha nem készült rólunk egyetlen vállalható fotó sem – tanácsolja az egyik legnagyobb hazai munkaerő-közvetítő cég munkatársa. És nem érdemes átesni a ló másik oldalára sem: „Van, hogy rögtön két képet csatol, mondván: nem tudja eldönteni, melyik a jobb” – meséli megrökönyödve.

A legfontosabb szempont, hogy legyünk felismerhetőek a képen, és „semmi esetre se egy olyan fotót csatoljunk, amely egy görbe este után készült a Blaha aluljárójában, mert ez is megesett már”.



„Rengeteg a rémes, rossz minőségű fotó a CV-kben” – fakad ki egy másik HR-es, és többek szerint is néha annyira sötét képeket küldenek be a pályázók, hogy azokon gyakorlatilag nem látszik semmi.

De akad bőven példa az élet napos oldalának hangsúlyozására is, szinte mindegyik szakember felhozza, hogy rendszeresen kapnak félmeztelen fotókat az önéletrajzokhoz fűzve, azon pedig már meg sem lepődnek, ha mondjuk egy értékesítői állásra pályázó jelölt nyaralásos, szörfölős képpel próbál jó benyomást tenni. Egyre jobban elburjánzik az a szokás is, hogy a szájukból kacsacsőrt csücsörítő lányok a tükörben készített szelfikkel ajánlják szakértelmüket a munkáltatónak. Ennél egy fokkal kevésbé kínos, de szintén nem tanácsos mondjuk kaputelefon előtt pózolni, vagy matrózblúzos-évnyitós szettben készült képet beküldeni – intenek a szakemberek.


Mások nemcsak a profilképüket, hanem az egész Facebook-profiljukat bemásolják a CV fejlécébe.


Fatális baklövések

Az a kisebbik baj, hogy az önéletrajzok jelentős hányada roskadozik a helyesírási hibáktól és az elütésektől, néhányan azonban olyan alapvető információkat felejtenek el megadni, amelyek egyáltalán lehetővé tennék, hogy elérjék őket a HR-sek. Körülbelül ötvenből egy önéletrajzban nem adnak meg se telefonszámot, se e-mail vagy más értesítési címet, ami különösen az offline beadott jelentkezések esetében nullázza le az esélyeket.


Az sem túl szerencsés, ha a 14 éves korunkban kreált kiscica0822@, netán ronaldoazisten@ jellegű e-mail címről jelentkezünk egy állásra; ha a csatolt fájlt elfelejtjük átnevezni, és a motivációs levelet javitott_miki címmel küldjük a multihoz; vagy ha a jelenlegi munkahelyünk céges e-mail címéről küldjük el az önéletrajzunkat.

Gyakran megesik, hogy a munkakereső azt sem tudja, hova jelentkezik, és az állásinterjú első öt percében derül ki, hogy fogalma sincs arról, milyen munkakört töltene be. Ő az a típus, aki egyszerre húsz címre küldi el a CV-jét, ráadásul kör e-mailben, hogy a címzett a másik 19 potenciális munkaadó nevével is tisztában legyen.



Németül is makogok

Bár sok munkahelyen valójában nincs nagy szükség az álláshirdetésben megkövetelt nyelvtudásra, így akár meg is úszhatjuk, ha az idegennyelv-ismereteink sorban jelentősen megszépítettük a valóságot. Egyben ez az a neuralgikus pont, ahol azonnali és kínos lebukás fenyeget.


A HR-esek tapasztalatai szerint 10-ből 5 ember biztosan nem beszéli azt a nyelvet, amelyet az önéletrajzában feltüntetett. „Boldog-boldogtalan beleírja a CV-jébe, hogy hány nyelven beszél, aztán az interjún meg sem tud mukkanni” – mondja az egyikük.

Vannak persze a direkt lódításnál cselesebb blöffök is, és nem csak a nyelvtudás terén.





Foghatom a gyerekem kezét?

Gyámolításra mindenkinek szüksége van, egy állásinterjún azonban nem túl célszerű, ha még a látszatát is elkerüljük a talpraesettségnek, és többedmagunkkal érkezünk a megméretésre. Előfordult, hogy a jelentkező hölgy megkérte a HR-esét, hadd hozhassa be magával a barátját, mert nélküle nagyon izgulna, de az is megesett, hogy a jelölt édesanyja is beült a beszélgetésre, ugyanis „kíváncsi volt, hogy miként teljesít a kisfia, hogy az interjú alapján a későbbiekre vonatkozóan elláthassa őt tanácsokkal”.


állásinterjú, önéletrajz


Még a számítógépet is be tudom kapcsolni

Azért szép számmal akadnak olyan jelöltek is, akik nem feszülnek rá a megpróbáltatásra. Egyesek teljes közönnyel figyelik sorsuk alakulását, mások talán „tudat alatt meg sem akarják kapni az állást, ezért kendőzetlenül őszinték”, és van, aki egyszerűen csak laza a végtelenségig.


Amikor belépek a váróba, köszönök, de a jelölt csendre int, mert még telefonál valakivel


– idézi fel egy HR-es.


Megjelenésem átlagosnak mondható, ennél kellemesebb megjelenésű 20 éves koromban sem voltam

– vallott magáról egy 55 éves nő az önéletrajzában.


Van, aki a munkáltató szociális érzékenységére apellálva mindjárt azzal indít, hogy évek óta segélyen él, más telefonon érdeklődik, hogy vajon megváltozott munkaképességűnek számít-e az is, aki nemrég szabadult. Megint mások a csöppnyi számítástechnikai tudásukat is büszkén fitogtatják: „Sokoldalú vagyok, mindenhez értek, és könnyen tanulok. A számítógépet is be tudom kapcsolni, ezért egy irodában is szívesen tevékenykednék.”

A korrekt tájékoztatásért járó különdíjat mégis az a jelentkező érdemli, aki derekasan megvallja, esze ágában sincs sokáig a cégnél dolgozni: „Én részmunkaidős állás után érdeklődnék Önöknél, mert augusztus 1-ig ráérnék valamit csinálni.”


Tanácsadó: Előléptetésének oka?

Jelölt: Kiderült, hogy több eszem van, mint egy marék száraz lepkének.

A bűz és az egyenruha rossz ajánlólevél

Az egyik megkérdezett személyzetis máig nem felejti, amikor valaki görkorcsolyával érkezett az interjúra. A sportos szerkó persze nem kizáró ok, hogy megkapjunk egy munkát, ahogy az „NDK-s papucs és az agyonmosott póló” sem, a szakemberek mégis azt tanácsolják, hogy ezeket a holmikat lehetőleg mellőzzük egy interjúnál.


Vannak azonban ennél meredekebb helyzetek is. „Az egyik jelölt a CV-jébe politikai irányultságot tükröző egyenruhás képet rakott, majd az interjúra is abban az uniformisban jött el” – méltatlankodik egy munkáltató, egy másik pedig kénytelen bevallani, hogy egy jelölt a belőle áradó irgalmatlan szag miatt esett el az állástól. „Egyszer egy mérnöki pozícióra jelentkezett valaki, akit aztán azért nem vettem fel, mert nagyon bűzlött, de nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy szellőztetni kellett az interjú után.”


via GIPHY


Csontig benyalva untatni

Amire a HR-osztálynak egyáltalán nincs szüksége egy önéletrajzban, az a felesleges szószaporítás, a gondosan megválasztott háttérszín és a motivációs levélnek álcázott, önfényezéssel átitatott terjedelmes filozófiai értekezés. Teljesen haszontalan több tíz oldalas CV-t küldeni, mégis rengetegen vannak abban a hiszemben, hogy hosszú körmondatokkal és egy csomó végtelennek tűnő bekezdéssel lenyűgözhetik reménybeli munkáltatóikat.


Pedig a HR-es rokonszenvét sokkal könnyebb elnyerni, ha nem kényszerítjük hosszú hobbileírások átrágására, hanem lényegre törő és átlátható formában eldönthető képet adunk arról, hogy alkalmasak lehetünk-e a munkára, vagy sem. Bár talán egy hajszállal izgalmasabban hangzik a terrarisztika a szimpla „olvasás, utazás, filmnézés” szabadidős tevékenységek felsorolásához képest, a gőtetartás csodáira elég, ha akkor térünk ki, ha az interjún egy erre irányuló kérdést kapunk.