Nagy László a zajban is hallotta, ahogy recseg-ropog a keze

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

-

Tíz napig csak sétálhat, és még könnyű futásra sem vállalkozhat Nagy László, az MVM Veszprém csapatkapitánya, aki az elmúlt szombaton, a német Flensburg elleni Bajnokok Ligája-meccsen szenvedett töréses sérülést a lövő kezén.


„Az egyik nem szokványos összecsapás közben jártam pórul, amikor egy német játékossal együtt a földre kerültünk, és így akartuk mind a ketten megkaparintani a labdát. E közben préselődött össze és csavarodott meg a kézfejem, még a nagy zajban is hallottam, hogy recsegett-ropogott – nyilatkozta a már a budapesti otthonában tartózkodó Nagy László a Telekom Sporthír Szolgálatnak. – A fizioterapeutánk már a játéktéren törésre utaló jeleket vélt felfedezni, és nem tévedett, a kézfejemben tört el egy csont. A hétfői műtét Veszprémben jól sikerült, és azután csak megerősíteni tudták, hogy legkevesebb négy, de lehet, hogy csak hat hét múlva térhetek vissza. Egyelőre azért nem mozoghatok, mert a beültetett rögzítőlemezkének a helyén kell maradnia, és a műtött résznek is stabilizálódnia kell.”


Sérülten is a csapattal tart

A Barcelonával kétszer is BL-győztes, a Veszprémmel pedig az idén ezüstérmes átlövő nem szakad el a csapatától. Ennek jeléül ő is elutazik a magyar bajnokcsapat szombati BL-meccsére Zágrábba, amelynek másnapján egy SEHA-liga-találkozó is vár az együttesre a szintén horvát Nexe ellenében. Ha az orvosi előrejelzés helytállónak bizonyul, és a rehabilitáció teljes sikerrel jár, a kulcsember november 15-én talán már újra BL-mérkőzésen szerepelhet Celjében. Ott, ahol 2013-ban, ugyancsak BL-találkozón térdsérülést szenvedett.

„Ingázás vár rám, mert – a válogatott terapeutájának irányításával – a kezelések egy részét Budapesten, a másikat pedig Veszprémben fogják elvégezni, de ez legyen a legkisebb baj. Szerencsére messze még a január, az Európa-bajnokság időpontja, ahol a válogatottunk hasznos tagja szeretnék lenni” – hangsúlyozta Nagy László.