Nagy hülyeség volt a katonai hatalomátvétel – ismerte be a vezetője

Fotó: AFP / AHMED OUOBA

-

A Burkina Fasó-i puccs vezetőinek vagyonát befagyasztották, negyed évig havi 500 dollárból kell megélniük.


Zárolták Gilbert Diendere tábornok és tizenhárom társának vagyonát. Diendere katonai puccsal próbálta meg átvenni az irányítást Burkina Faso felett, de uralma egy hétig sem tartott. A vagyonok befagyasztását három hónapra rendelték el. A következő negyed évben a vezetőknek havi 512 dollárnyi összegből kell megélniük.

A puccsot vezető Diendere tábornok maga is beismerte, hogy a hatalomátvételi kísérlet „a legnagyobb hibája” volt. A puccs tíz ember életét követelte, további százan pedig megsérültek a harcokban.

A puccs békésen ért véget. Kelet-afrikai vezetők és a hadsereg nyomására Michel Kafando ügyvezető elnöknek adta át a hatalmat Diendere. Az új elnököt szerdán iktatták be, aki pénteken feloszlatta az elnöki testőrséget, azt a fegyveres testületet, amely közreműködött a puccsban.

Az 1200 fős, jól felszerelt és kiképzett egység Blaise Compaore egykori diktátorhoz volt hű. Compaorét ugyan tavaly felkeléssel eltávolították pozíciójából, ám a kommandója megmaradt. Szeptember 16-án az elnöki testőrség elfogta az ország vezetőit, de egy hét alatt rájöttek, hogy az ügyüknek nincsenek támogatói. Emellett az ország hadseregétől érkező – adják fel, vagy háború lesz – közvetlen fenyegetés is segített letörni a puccsot.