Nadal rozsdásan kezdett, aztán rákapcsolt

Fotó: MTI/EPA / Mike Nelson

-

A negyedik kiemelt Rafael Nadal két játszmában legyőzte Nisikori Kejt, ezzel elődöntőbe jutott az Indian Wells-i tenisztornán.


Indian Wells, férfiak, negyeddöntő:
Nadal (spanyol, 4.)–Nisikori (japán, 5.) 6:4, 6:3

Az első játszmában az ötödik kiemelt Nisikori 3:1-re ellépett pontatlanul teniszező ellenfelétől, ám Nadal játéka ezt követően sokat javult, a spanyol bravúros megoldásokat mutatott be, szinte minden hosszú labdamenetet ő nyert, 4:3-ra fordított, majd 5:4 után is elvette ellenfele adogatójátékát.

A korábbi világelső eleinte a második felvonásban is remekül teljesített, és bár 4:1 után a japán 4:3-ra felzárkózott, a szoros játékokat hozó hajrában Nadal magabiztosan lezárta a negyeddöntőt. Pályafutásuk során tizedik alkalommal találkoztak egymással, és a pénteki volt Nadal kilencedik sikere.

A spanyol teniszező ellenfele az elődöntőben a világranglistát vezető szerb Novak Djokovic és a kilencedik helyen kiemelt francia Jo-Wilfried Tsonga meccsének győztese lesz. A másik ágon a kanadai Milos Raonic (12.) és a belga David Goffin (15.) játszik a fináléba kerülésért.