Nadal gyomra, Gyjacsenko combjai, New York fényei

-

Rafael Nadal szettet bukott a gyomra miatt, Coco Vandeweghe meccs közben nyilatkozott, a sólyomszem megzavarodott. Csemegék a US Open nyitóköréből.


Rafael Nadal négy játszmában ejtette ki a 18 éves Borna Coricot az év utolsó Grand Slam-tornáján, az első fordulóban. A spanyol klasszis később azt mondta, kiszáradt a magas páratartalom miatt, ráadásul „volt egy kis problémám a gyomrommal, az erőnlétem koránt sem volt tökéletes”. Nadal szerint ezért veszítette el a harmadik játszmát, ám a negyedikre „kicsit jobban lettem, ismét agresszívebben tudtam játszani”.

Összességében úgy érzi, a panaszai nem súlyosak, és nem befolyásolják a szerdai, Diego Schwartzman elleni meccsét.


Nyilatkozat meccs közben

A tenisz történetében először nyilatkozott meccs közben egy játékos, közelebbről az amerikai Coco Vandeweghe, aki az ESPN kérdéseire válaszolt.



Vandeweghe az első szett után szólalt meg, a rendhagyó interjút pedig büszkén kürtölte világgá a női teniszezők szövetsége, a WTA. A korábbi női világelső, Caroline Wozniacki értetlenkedő Twitter-bejegyzésben reagált az esetre.



Wozniacki különben nem csak a pályán történteknek szentel komoly figyelmet:



Megmutatta magát Vitalija Gyjacsenko is. A pályán csak 27 perc erejéig, ennyi idő alatt ugyanis Serena Williams 6:0, 2:0-ra elhúzott, ekkor pedig sérülés miatt az orosz játékos feladta a meccset. Összesen öt pontra volt jó a favorit ellen, de a pályán kívül azért odatette magát.



Fabio Fognini meccsén megzavarodott a sólyomszem: a képen a labda egyértelműen érintette a vonalat, vagyis bent volt, mégis „out” feliratot írt ki a program. Fognini hanyagul reklamálni kezdett, abban a tudatban, hogy csakis neki lehet igaza (így is lett), a lazán a vezetőbíró emelvényére könyöklő olaszt pedig lelkesen fényképezni kezdte a közönség.



Azért a technika szép dolgokra is képes volt: New York ünnepi kivilágítást kapott, az Empire State Building tetejét a torna színeinek fényével, kékkel és zölddel világították ki, míg a csúcs teniszlabdasárga lett.



A két színt – a US Open-kéket és a US Open-zöldet – hivatalosan is levédették, ugyanis a pályát a kéknek azon árnyalatára festik, amely a lehető legjobban elüt a teniszlabda színétől, ezzel kényelmesebbé téve a nézők dolgát.

Ám ideje lezárni a nyitónapot, előttünk a második nap!