Na persze, majd a terroristák biztos lelőnek egy karikaturistát!

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

#JeSuisCharlie címmel látható kiállítás a budapesti Francia Intézetben olyan egészen friss nemzetközi és hazai karikatúrákból, amelyeket a januári párizsi terroresemények ihlettek. Mennyin tudunk majd közülük nevetni? Céljuk-e ez egyáltalán?


Látom, hogy terroristák fognak titeket meggyilkolni... A tiszteletetekre megkondítják a Notre-Dame harangját, óriási felvonulást rendeznek, ott lesz Hollande, Valls, Sarkozy, Copé, Merkel, Cameron és még Netanjahu is... Francia zászlók lobognak mindenütt, és a Marseilles-t énekli a tömeg... Felvetik, hogy földi maradványaitok a Pantheonba kerüljenek, a Nasdaq és a Francia Akadémia kijelenti: „Je suis Charlie“, és a pápa imádkozik a lelketekért...

Roman Dutreix karikatúrája


Romain Dutreix a kiállításon szereplő (fent látható) karikatúráján egy jósnő szavait hallgatják a Charlie Hebdo újságírói, és a hasukat fogják a röhögéstől ennyi szürreális hülyeség hallatán. És igazuk van. Hiszen felfoghatatlanok ezek a szavak, abszurd és teljességgel elképzelhetetlen, hogy egy ilyen hagymázas vízió valósággá váljon. És mégis. 2015 január 7-én Párizsban megtörtént az elképzelhetetlen, hatását pedig még sokáig nem heveri ki a nyugati világ. A terrorcselekmény, aminek tizenkét ember, köztük négy újságíró esett áldozatául, nem az áldozatok számát tekintve sokkolta a közvéleményt. Kegyetlen és cinikus dolog ezt kijelenteni, de mára mindennapossá váltak az olyan terrorcselekmények, amelyek sokkal nagyobb számú áldozatot követelnek. Nem véletlenül érte a „Nyugatot” számos kritika amiatt, hogy a párizsi események okozta bénultság okán nem reagált érdemben a nigériai Boko Haram terrorszervezet eddigi legvéresebb, kétezer áldozattal járó bagai merényletére, ami a párizsi eseményekkel szinte párhuzamosan zajlott.

Nem is a cselekmény helyszíne, a nyugat-európai főváros váltotta ki a legnagyobb megdöbbenést, hiszen a kétezres évek keserű tapasztalata, a madridi, londoni, oslói merényletek mindenkit megtanítottak arra, hogy másként értelmezze a „biztonságos hely“ fogalmát. Sokkal inkább a merénylet célzatossága, a jóval korábban elhangzott és most beváltott fenyegetés tudatossága volt a sokkoló. Az al-Kaida január hetedikén a szólás- és sajtószabadság, a szabad véleménynyilvánítás elleni akciójával az intellektus fegyverei, a humor, irónia, szatíra ellen vonult harcba, szimbolikussá téve ezzel a véres merényletet.


Amad: Vive la liberté d'expression


Ám ezzel csak olajat öntöttek a tűzre. Nemcsak a Charlie Hebdo megszázszorozódott példányszámáról van itt szó – a népszerűség valószínűleg még sokáig kitart –, hanem arról a rengeteg vizuális reakcióról, ami az év elején szinte elárasztotta az internetet. A vizuális formában kifejezett szolidaritás megnyilvánulásai között természetesen a karikatúrák jártak élen. Karikaturisták ezrei fejezték ki együttérzésüket, támogatásukat, megdöbbenésüket, felháborodásukat, tehetetlen dühüket a műfaj sajátos lehetőségeit kihasználva.


James Walmesley: Je suis Charlie


A Francia Intézetben látható #JeSuisCharlie ezek közül a karikatúrák közül mutat be egy válogatást kiállítási keretek között, ahol az alkotók mindegyike ingyen bocsátotta művét a kurátorok rendelkezésére. A címmel kapcsolatosan nem volt nehéz dolguk a kurátoroknak. A Je suis Charlie szlogen már a merénylet napján bejárta a világot és azóta a szolidaritás, az azonosulás kifejezése lett. Je suis Nyemcov, Je suis Sekler... elég csak néhány aktuális példát említeni, hogy lássuk, a kijelentés tulajdonképpen meglehetősen flexibilisen alkalmazható bárhol, ahol a szólás-, vélemény-, vagy vallásszabadság kérdései és a mellettük való kiállás merülnek fel.



A kiállításon szereplő huszonöt, különböző nemzetiségű alkotó művei közvetlen reakciók a január eleji eseményekre, a munkák szinte kivétel nélkül januári keltezésűek. Vannak köztük a klasszikus karikatúra műfaji sajátosságait, a humort, a nevettetést alkalmazó rajzok, ironikusak, szarkasztikusak, de nagyon direktek, „komolyak“ és didaktikusak is.


Jobbra Mana Neyestani Az utolsó mosoly című karikatúrája


Ez, vagyis a műfajon belüli sokszínűség megmutatása egyáltalán nem baj. Magyarországon a karikatúra kevés eséllyel tudott kilépni a Ludas Matyi árnyékából. Az öncélú vicc, a geg, a poénkodás így szinte egybeforrott a műfajjal, aminek pedig már hagyományai is messze túlmutatnak ezen, illetve mindezt eszközként használva a társadalomkritika felé fordultak, elég csak a nagy előd, a – mit ad isten? – szintén francia Honoré Daumier kíméletlen, vizuális társadalomszatíráira gondolnunk.

Természetesen az itthoni karikaturistáktól sem idegen a kritikai él, gondoljunk csak a műfaj nagy öregje, Kaján Tibor, vagy a HVG grafikusa, Marabu munkáira. A társadalomkritikus, de főként lokális problémák felé forduló, közéleti visszásságokat tematizáló munkák folyóiratokon kívüli bemutatkozási lehetősége szinte egyetlenként a budapesti kArton Galéria, amely olyan, a képzőművészetben csak marginálisan számon tartott műfajokra specializálódott, mint a karikatúra vagy a képregény.


#JeSuisCharlie; kiállítás; Francia Intézet; karikatúrák


Ám a valláskritika már egy másik kérdés. Ebben a régióban a karikatúra szabadságát – helyenként szabadosságát – kevés kivételtől eltekintve nem nagyon kamatoztatták a szerzők a vallás „rovására“. A műfaj elhíresült példája a fent említett kArton Galériában is bemutatott osztrák Gerhard Haderer Das Leben des Jesus (Jézus élete) című 2002-es sorozata. Ebben az alkotó Jézust folyton betépett álmodozóként ábrázolja, akinek cselekedetei nem többek szivárványos vízióknál. A sorozat könyv formában is megjelent, amit például Görögországban betiltottak, a művészt pedig fél év börtönre ítélték (persze nem töltötte le).


#JeSuisCharlie; kiállítás; Francia Intézet; karikatúrák

Halter András karikatúrája


A vallás szatirikus megközelítése, visszásságainak kritikus megközelítése szerves része egy olyan szekuláris társadalomnak, mint a francia. Ezért az olyan karikatúrák, mint a Charlie Hebdo újságíróinak munkái – akik a katolikus ortodoxiát ugyanúgy kipellengérezték, mint az iszlámot – más megítélés alá esnek, mint ott, ahol az egyház befolyása máig domináns. Ezért is válthatott ki az újságírók halála olyan szélsőséges reakciókat, amelyek a mély együttérzéstől egészen a „megérdemelték, provokátorok!“ megjegyzésekig (és még tovább) terjedtek. Az ilyen típusú reakciókat illeti például nem éppen kíméletes kritikával a kiállítás egyik magyar alkotója, Halter András a „felhergelt oroszlán“ fent látható példáján keresztül.


#JeSuisCharlie; kiállítás; Francia Intézet; karikatúrák

Yann-Armel Huet alkotása


A kiállított munkák többsége a műfajon belüli sokféleség felmutatásával azt bizonyítja, hogy az év eleji eseményekre adott válaszokban a szolidaritás, a támogatás és az együttérzés a meghatározóak. Illetve, a feladni nem akarás, a feladás lehetetlenségének egyértelmű üzenete helyezi országhatároktól függetlenül közös platformra őket. Je suis Charlie, üzenik – és ez még sokáig így marad.


A kiállításhoz kapcsolódó program a Francia Intézet és a Közép-európai Egyetem közös szervezésében május 19-én megrendezésre kerülő Charlie után – szólásszabadság, vallás, biztonság című konferencia.