Murray kiesett, Federer félelmetes sorozatot szakított meg a US Openen

Fotó: AFP / DON EMMERT

-

John Isner adogatását 110 gémen át nem lehetett elvenni New Yorkban, Roger Federernek az utolsó pillanatban sikerült az egymás elleni meccsükön.


Nehéz feladat várt Roger Federerre a US Openen, a 208 centi magas, óriási adogató John Isnerrel találkozott a negyedik körben. Előzetesen arra számított, hogy a hazai közönség Isnernek drukkol majd, ténylegesen viszont mindkettőjükért szurkolt.

Federer fejben remekül felkészült Isner vizet fakasztó szerváira, a meccs után szórakoztatónak nevezte a feladatot, hogy próbálja elvenni az adogatását. Pedig a floridai játékos második szervái is 185 km/órával érkeztek átlagban, összességében pedig a tavalyi US Open kezdete óta nem vesztett szervagémet ezen a tornán.

Ez a döbbenetes sorozat folytatódott Federer ellen is, ám a svájci ezúttal ugyanolyan hatékonyan húzta be az adogatójátékait: Isnernek az egész meccsen csak fele annyi bréklabdája volt, mint Federernek (5-10). Ebből következik, hogy az első két szett rövidítésben dőlt el, előbb simán, 7-0-ra, majd nehezebben, hátrányból fordítva 8-6-ra nyerte a külön csatát Federer.

Jött a harmadik szett, ahol nem változott a forgatókönyv. Isner zsinórban a 110. sikeres adogatójátékát is elkönyvelhette a US Openen, majd 6:5-nél Federer semmi-negyvenre ellépett. Az első meccslabdát még hárította Isner, ám a következőnél széleset ütött, ezzel véget ért a gigantikus sorozata. Meg az idei Openje is, Federer viszont készülhet a Richard Gasquet elleni negyeddöntőre.


Andre Agassi volt az utolsó amerikai, aki legyőzte Federert a US Openen, 2001-ben


A nap másik svájci-amerikai csatáját is az európai fél nyerte, Stan Wawrinka a meglepetésembert, Donald Youngot győzte le. Andy Murray három tie-breakes meccsen kapott ki Kevin Andersontól, míg Richard Gasquet szintén magasabban rangsorolt ellenfelet vert el Tomas Berdych személyében.

US Open, 4. forduló, férfiak:
Federer (svájci, 2.)-Isner (amerikai, 13.) 7:6(0), 7:6(6), 7:5
Anderson (dél-afrikai, 15.)-Murray (brit, 3.) 7:6(5), 6:3, 6:7(2), 7:6(0)
Wawrinka (svájci, 5.)-Young (amerikai) 6:4, 1:6, 6:3, 6:4
Gasquet (12.)-Berdych (6.) 2:6, 6:3, 6:4, 6:1

A negyeddöntők párosítása:
Djokovic-Lopez
Tsonga-Cilic
Wawrinka-Anderson
Gasquet-Federer

Nők, 4. forduló:
Azarenka (belorusz, 20.)-Lepchenko (amerikai) 6:3, 6:4
Pennetta (olasz, 26.)-Stosur (ausztrál, 22.) 6:4, 6:4
Kvitova (cseh, 5.)-Konta (brit) 7:5, 6:3
Halep (román, 2.)-Lisicki (német, 24.) 6:7(6), 7:5, 6:2

A negyeddöntők párosítása:
S. Williams-V. Williams
Mladenovic-Vinci
Kvitova-Pennetta
Azarenka-Halep