Munka helyett Anakinná változtam – dupla drónteszt

Fotó: Flickr CC-BY / WEi WEi

-

Annyi mindent hívunk drónnak. A zsebrevághatós kis vackot, amelyik az íróasztalról sem tud rendesen felszállni, és a drága, szelfizős repülő kamerát, az amerikai katonák szinte autonóm fegyverét. Kipróbáltuk a kínai gagyit és egy 160 ezer forintos profi gépet is.


Szoktak csak úgy odatévedni valamelyik nagy kínai kereskedőház – DX.com, Aliexpress, Banggood és így tovább – oldalára? Igazi próbája a lelkierőnek. Lehet, hogy az a ledes óra, zuhany alatt is működő mp3-lejátszó vagy a telefonra cuppantható műanyag joystick egy kicsit gagyinak tűnik, de csak 2-3-5 dollárba kerül. Biztos sokan ellen tudnak állni az efféle csecsebecséknek, én ezzel szemben azon kaptam magam, hogy egy őrületesen leárazott kínai drón termékoldalán gépelem be a bankkártyaszámomat. Hetvenöt százalékos akcióban volt, ingyen szállították, így került 7500 forintba.

A csomag megjött, vastagon kitapétázva NAV-os postai ragasztószalaggal. Mondanám, hogy így lettem drónpilóta, de nagyon nagy hazugság lenne.


Még sörben is mérhető összegért adták, de ugye, hogy jól néz ki?


Olyan, mint egy távirányítós autó

A drón csomagjában lényegében minden ott volt, ami a repüléshez szükséges. Távirányító, abból a fajtából, amin látszik, hogy szépen megvan a további irányítógombok helye, de csak a jóval drágább modellekbe szerelik be azokat. Pár megapixeles kamera, amely annyira vacak képet csinál, mint egy négy-öt éves okostelefon. Még egy teljesen névtelen négy gigabájtos SD-kártya is járt hozzá.


Persze ott volt a dobozban a drón maga, egy fehér, nagyon műanyag, tulajdonképpen jól kinéző eszköz, amely alig nyomott pár grammot, ami pedig a méretét illeti: vettem már a boltban nagyobb tábla csokit. Ebből több dolog is következik. Az első és a legfontosabb, hogy a négy – amúgy erős –motor miatt a gép iszonyatosan gyors. Könnyű úgy kezdeni az ismerkedést, hogy az első felszállás során először a plafonról pattanunk le, majd a fal érintésével esünk be valamelyik bútor alá. A másik, hogy az apró akkumulátor csak öt-hat percnyi repülést tesz lehetővé, majd tölthetjük órákon keresztül az újabb felszálláshoz. Aki ennél többre vágyik, rendelheti marokszámra Kínából a tartalékaksikat. A harmatsúly harmadik következménye pedig az, hogy a gépet bármilyen szél elviszi. Beltéri játék a macska ijesztgetésére, nem filmezős kültéri drón.



Így csinálják a profik

A Parrot – ha emlékeznek az első, nagyon menő, hungarocelltestű drónokra, azt is ők gyártották – Bebop nevű drónja (a cím alatti képünkön) egészen más kategória. Ez már a 160 ezer forintos árcímkéről is lerí. De persze feltűnő az is, hogy egy apró, vacak lencse helyett komoly, 14 megapixeles kamera néz ki az orrán.


Kontroller ugyan nem jár hozzá, de az ingyenes Free Flight nevű appot minden iOS-t és Androidot futtató telefonra fel lehet rakni, az pedig wifin beszél a drónnal. Ez egyszerre áldás és átok: egyszerűnek egyszerű módszer, viszont a távolság növekedtével egyre lassabban frissülő, egyre szétesőbb videoképet kapunk az eszköztől. A Parrot megoldása a problémára a SkyController nevű, külön megvehető távirányító, amelynek saját, nagy nyereségű antennája van. Ezzel elvben két kilométer távolságra is tud jelet küldeni a drónnak és viszont, ennélfogva a telefonon nyomon követhető videokép sem fog akadozni, ami megkönnyíti az irányítást.


Az első dolgunk volt drónszelfit készíteni


Az okostelefonos távirányítás azonban nem csak hátrányokkal jár: rögtön ott van például az az előny, hogy nem kell kétfelé koncentrálni, minden egy eszközön van. A jószág orrán levő kamerán keresztül figyelni a világot még akkor is izgalmas perspektíva, ha csak egy mobil vagy tablet képernyőjén nézzük. A szintén opcionálisan beszerezhető kijelzős szemüvegen át nézve viszont már kis Anakin Skywalkernek is érezhetjük magunkat.



A telefon szolgál a drón beállítófelületeként is: meghatározhatjuk a maximális repülési magasságot, a sebességet, a gép dőlési szögét haladás közben és még a forgási sebességet is. Ezek többnyire arra jók, hogy a maximális érzékenységre állított gépet ne csapjuk neki a falnak az első felszállás után. Mert, ha hagyunk mindent, akkor a Bebop repül, mint a veszedelem. Valódi légi fotózást nem is sikerült vele a teszt alatt végezni, hiába van nyolc gigabájt belső memóriája ilyesmire, mert mindig örömködés lett a vége.


„Integess a kamerának” élmény


Már az első felszállás során kiderül, miért kerül az egyik drón 150 ezer forinttal többe a másiknál. A Bebop tud lebegni, ha nem nyúlunk a kontrollokhoz, tartja a pozícióját és a magasságát. Erre akár tíz-tizenöt kilométer per órás szélben is képes, igaz, ilyenkor a motorok folyamatos állítgatásával és az akkumulátor villámgyors lemerítésével (a normál időjárás esetén elérhető 11 perc helyett 5 perc) szórakoztatja a pilótát.


Mivel repüljek?

A Beboppal töltött két hét – és a folyamatosan a kezem ügyében lévő kínai drón – igazából kevés volt ahhoz, hogy átálljak a drónos életformára. Hiába próbáltam egy svájci gárdista fegyelmével hozzáállni az eszközhöz, mindig repkedés lett a vége. Nem fotóztunk vele cikkillusztrációt vagy a város valamelyik híres épületét bemutató légi videót. Persze egy ilyenhez még több gyakorlás kellett volna, illetve egy operatőr. Nem véletlen az, hogy az igazi profi drónvideókat úgy készítik, hogy egy ember a gépet, egy másik a kamerát vezeti.


A fotózós probléma megoldása millió dollárokat érhet. Az IndieGogo közösségi finanszírozási oldalon 355 ezer dollárt gyűjtött egy projekt, amely a papírsárkányok egyszerű madzagos irányítását a szelfidrónok érdekes nézőpontjaival kombinálja össze. Egészen biztos, hogy jönnek még kényelmesebb és még okosabb fotós drónok. Ha pedig eljön az akkutechnológiai áttörés – amit mindenki nagyon vár, de még nem látszik, hogy eljönne –, akkor szórakoztató, mindennapi eszköz lehet a drón. Most viszont még csak gyakran lemerülő, töltő után síró, drága játék. Ha nagyon meg akarnak reptetni valamit, vegyenek papírsárkányt, és kössenek rá egy öreg okostelefont, barkács kamerát, bármit. Az tényleg vicces.