MSZP: Havas Szófia traumatizált, ezért beszél ilyeneket

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

-

Az MSZP elhatárolódik Havas szavaitól, az oroszok pedig nem értik, hogy miért kellett behívatni budapesti nagykövetüket.


Havas Szófia párttagunk véleményét alapvetően befolyásolja az a családi trauma, személyes tragédia, melynek során 1956-ban az édesapját elveszítette

– írta az MSZP a VS.hu megkeresésére. A szocialistáktól azt is megkérdeztük, hogy mi a véleményük Havas párttaguk mondatairól, illetve lesz-e azoknak következményük a párton belül. „Havas Szófia mondatai a forradalommal kapcsolatban ellentétesek az MSZP álláspontjával” – kaptuk válaszként.


Az orosz köztévében is megemlékeztek ötvenhatról. A Kettős Mérce szerint a tévé igazgatóhelyettesének, Dmitrij Kiszeljovnak a műsorában a nyugati titkosszolgálatoknak tulajdonították a forradalom kitörését.


Oroszországban szólásszabadság van!

Vlagyimir Szergejev budapesti orosz nagykövetet behívatták a magyar Külgazdasági és Külügyminisztériumba a műsorban elhangzottak miatt.

A nagykövetség szóvivője elmondta, hogy a nagykövetet késő este hívták be a külügyminisztériumba, mert az orosz állami televízióban az '56-os forradalomról tett megjegyzéseket kifogásolta a magyar kormány. A szóvivő szerint csak egy megbeszélést folytattak a nagykövettel. A szóvivő azt mondta, hogy Oroszországban a média szabadon működik, és az újságírók önállóan fogalmazzák meg a véleményüket. Az orosz állam véleménye pedig nem változott ahhoz képest, amit 1992-ben és 2006-ban fejtettek ki az orosz vezetők.

1992-ben Borisz Jelcin orosz államfő magyarországi látogatása idején megkövette a magyar nemzetet az 1956-os szovjet beavatkozásért. 2006-ban Budapesten Vlagyimir Putyin orosz elnök megkoszorúzta az 1956-os forradalom áldozatainak emlékművét, és Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón azt hangoztatta, hogy a mai Oroszország nem visel felelősséget az 1956-ban történtek miatt.


Ez a szerző véleményét tükröző műsor, amelyben a szólás szabadságának elvével összhangban fejtettem ki véleményemet. (…) Ha Moszkvában a magyar nagykövetet a magyar média minden Oroszországgal kapcsolatos mondata miatt behívatnák, akkor gyorsan lejárná a cipőjét

– mondta Kiszeljov, a Kreml első számú propagandistája.


Nem az első eset

Havas Szófiának már több akciója volt, amivel kellemetlen helyzetbe hozta a szocialistákat: amikor Bajnai Gordont választották meg a szocialista párt miniszterelnök-jelöltjének, Havas levezető elnökként úgy döntött, jó lenne, ha újra felcsendülne a 2004 októberétől mellőzött Internacionálé. Havas országgyűlési és fővárosi képviselő 2007-ben országos botrányt kavart egy HVG-nek adott nyilatkozatával: azt mondta, 1956-ról szólva nem szokott forradalomról beszélni.


Legutoljára egy orosz műsorban tett kijelentései miatt kellett az MSZP-nek elhatárolódnia a politikustól. A riportban Havas Szófia arról beszélt, hogy a forradalmárok házról házra járva keresték a kommunistákat és a zsidókat, illetve a forradalom nem törhetett volna ki a CIA által kiképzett, volt nácikból álló diverzánsosztagok nélkül, akik a fasiszta-ellenforradalmi puccsot voltak hivatottak előmozdítani.