MSZP: Áder dobja vissza a törvényt

Fotó: MTI/MTVA / Koszticsák Szilárd

-

Az MSZP arra kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az adótitkok körét kiszélesítő jogszabályt.


A szocialisták frakcióvezető-helyettese, Varga László azt mondta: a Fidesz kivételes eljárásban erőszakolja át a parlamenten azt az indítványt, amelyik titkosítja a látványcsapatsportágaknak nyújtott társaságiadó-kedvezményeket (tao). Varga László kijelentette, hogy a szocialisták nemmel szavaznak a javaslatra, majd az államfőhöz fordulnak.

A témáról szóló részletes írásunkat itt olvashatják.

Ha Áder János mégis aláírja a jogszabályt, akkor – akár az LMP-vel közösen – beadvánnyal fordulnak az Alkotmánybírósághoz – mondta a szocialista politikus.

Varga felvetette: milyen rendszer az, amelyik működésének első évében több támogatást nyújtott a felcsúti futballklubnak, mint a labdarúgáson kívüli másik négy látványsportágnak és a Magyar Olimpiai Bizottságnak együttesen? A taopénzeket elsősorban olyan klubok kapják, amelyeket „elfoglaltak” a fideszes politikusok, és ezek a források ezután „szépen, lassan elveszítik közpénzjellegüket”.