Mourinho: Felejtsük el a korábbi céljainkat!

Fotó: AFP / JUSTIN TALLIS

-

A Chelsea mesterének már nincsenek nagy tervei, ezentúl meccsről meccsre fog haladni. Néhány játékosától az eddiginél jobb hozzáállást vár.


A Premier League címvédője, azaz a Chelsea a 15. forduló szombati játéknapján 1-0-ra kikapott hazai pályán az újonc Bournemouthtól, így továbbra is csak a tabella 14. helyén áll. A Chelsea legutóbb 2001-ben kapott ki egy újonctól a bajnokságban. Ez volt a Chelsea nyolcadik bajnoki veresége az idényben, ennél többször utoljára a 2011–2012-es idényben győzték le a csapatot, amelynek abban az évben be kellett érnie a 6. hellyel a szezon végén.


A meccs összefoglalója


Mourinho ezúttal is a játékvezetőt kritizálta, mert szerinte csapatának büntetőt kellett volna kapnia, amikor a vendégek gólja előtt nem sokkal Simon Francis kézzel ért a labdához. A portugál edző emellett elismerte együttese hiányosságait is.
„Az első félidőben némileg passzívak voltunk, és nem gyakoroltunk megfelelő nyomást az ellenfélre. Amikor nálunk volt a labda, nem játszottunk gyorsan, a labda nélküli időszakokban pedig nem tudtunk gondot okozni a vendégeknek. A második felvonásban ez már rendben volt” – magyarázta Mourinho, aki csapata teljesítménye miatt nem csalódott, az eredmény miatt viszont igen.

A brit sportsajtóban egy ideje már téma Mourinho esetleges távozása, a klub orosz tulajdonosa, Roman Abramovics viszont októberben megerősítette posztján a vezetőedzőt. A gyenge szezonkezdet miatt a Chelsea lett a liga történetének legrosszabbul rajtoló bajnokcsapata, és szombaton már a portugál is belátta, hogy ideje módosítani a célkitűzésen.
„Azt mondanám, koncentráljunk a következő meccsünk megnyerésére, és felejtsük el a célokat. A mostani találkozó előtt az erőviszonyok miatt úgy gondoltam, sorozatban három-négy mérkőzést megnyerhetünk, és ezzel december végére a várakozásaimnak megfelelő pozícióba kerülhetünk” – jegyezte meg Mourinho.


Mit tehet egy edző ebben a helyzetben?


Az edző elárulta, hogy korábban a legjobb négy közé kerülés volt a minimális elvárás a csapattal szemben, most viszont azt tartja reális tervnek, hogy ott legyenek a hatos élmezőnyben a bajnokság végén. Azt is elmondta, hogy nem új játékosok vásárlásával akarja megoldani a problémáikat, de a keret jelenlegi tagjainak többségétől jobb hozzáállást vár.
„Csak egy módszert ismerek, az pedig a munka, ezért a maximumot nyújtom mindennap. Ha néhány játékos nem képes meccsről meccsre tudása legjobbját hozni, annak kollektíven fizetjük meg az árát” – szögezte le a portugál tréner.