Mostantól még többet kereshetnek a hazai bankok a hiteleinken

Fotó: MTI/MTVA / Bruzák Noémi

-

Biztonsági szelepet enged ki az MNB, hogy nagyobb kedvvel hitelezzenek a bankok. A pénzintézeteknek minden kihelyezett hitellel szemben tőkét kell elszámolniuk, amit most elenged a jegybank, ha sok a banknál a kisvállalati kölcsön. Az MNB évek óta újabb és újabb módon próbálja hitelezésre bírni a hazai pénzintézeteket, hogy ezzel pörgessék fel a gazdaságot, de a bankokra rakott terhek még mindig magasak.


A Magyar Nemzeti Bank elengedi a kis- és középvállalatokat aktívan hitelező pénzügyi intézményeknek azt a tőkekövetelményt, amelyet a hitelek után kellene képezniük. Ennek mértéke lehet a tőkekövetelmény egésze vagy csak egy része, az időtartama pedig öt év. A jegybank arra számít, hogy az így felszabaduló szabad tőkéből még több hitelt helyeznek ki a bankok, és jobb lesz a megtérülése is ezeknek a kölcsönöknek, vagyis többet keresnek rajta a bankok.

A kedvezmény alapját az MNB először a 2016. év alapján tudja mérni 2017 elején, de az engedmény mértékét már idén számszerűsíti. A jegybank azt vélelmezi, hogy a pénzügyi intézmények vállalásaikat 100 százalékban teljesítik, és így 75 százalékos kedvezmény számszerűsíthető.

A tőkekedvezményt 5 évig adja az MNB a 2016-os kihelyezés alapján, azaz a 2017. évi vizsgálatokban véglegesített kedvezmény megmarad egészen 2021-ig. Azon intézmények, amelyek nem tettek PHP-vállalást, 2017-től szintén igénybe vehetik a kedvezményt, ők a 2016-os tényleges kihelyezés 75 százaléknak megfelelő kedvezményre jogosultak 5 éven át.

Az MNB szerint így is megmarad a korlát az extrém kockázatvállalásokkal szemben, mert a kedvezmény nem haladhatja meg az évente meghatározott tőkefenntartási puffert, vagyis azt az összeget, amelyet tőkeként félre kellene rakniuk a bankoknak a hitelkihelyezések után.