Most nem igazi, hanem színlelt korrupcióval buktak le

Fotó: Photononstop / Mermet

-

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt a szélhámosok és a nekik pénzt adó kuncsaftok ellen is. Az ügyben két férfi európai uniós pályázati támogatások elnyerése érdekében kért pénzt, a többi kilenc vádlott pedig fizetett azért, hogy az előbbiek a megfelelő embereket befolyásolhassák.


Ibolya Tibor fővárosi főügyész a vádiratot ismertetve közölte: az elsőrendű vádlott 2012 januárjában szabadult egy korábbi szabadságvesztés büntetéséből. Ezután pályázati ügyintézőnek adta ki magát és pályázatírás, illetve pályázati ügyintézés címén csalt ki pénzt a sértettektől. Célja kizárólag az ügyfelek pénzének jogtalan megszerzése volt.

A vád szerint 2012 májusától a férfi együttműködött az ügy másodrendű vádlottjával, így együtt már nagyobb szervezettséggel és nagyobb összegekben jutottak csalárd módon pénzhez. Továbbra is azt a látszatot keltették, hogy jelentős összegű európai uniós támogatásokhoz juttatják az ügyfeleket. Egyes esetekben arra is hivatkoztak, hogy magas szintű kapcsolatokkal rendelkeznek, akiket befolyásolni tudnak, így rajtuk keresztül érik majd el, hogy az adott ügyfél pályázata nyerje el a támogatást. Volt, amikor egy ügyfelüknek azt mondták, illetékesek megvesztegetésével elintézik, hogy a büntetőügyben elrendelt lakhelyelhagyási tilalmát a hatóságok megszüntessék. Ebben az esetben az ügyfél szándéka hivatali vesztegetésre irányult.

A vádlottak által előadottak teljes egészében valótlanok voltak, az általuk megnevezettek vagy nem léteztek, vagy semmilyen tudomásuk nem volt arról, hogy rájuk hivatkoztak. A Fővárosi Főügyészség a két férfit - más bűncselekmények mellett - befolyással üzérkedés minősített bűntettével vádolja. Az ügy többi vádlottja olyan ember, aki - mivel nem tudott arról, hogy a két férfi valótlanul hivatkozik magas szintű kapcsolatokra - fizetett az első- és másodrendű vádlottnak a döntéshozók befolyásolásáért.