Most megveheti a kommunista miniszter Mercedesét

-

A jelenlegi tulajdonos szerint Czinege Lajos furikázott az 1982-es kocsiban. Majdnem kétmillió forintért az öné lehet a pártállami luxus.


Egészen különleges jármű hirdetése jelent meg az egyik használt autókat kínáló oldalon: egy 1982-es évjáratú, fekete Mercedes, amely a jelenlegi tulajdonos szerint Czinege Lajos egykori pártállami honvédelmi miniszter autója volt. A megkímélt állapotú, 136 lóerős kocsiról állítólag a gyári igazolás is van, hogy a magyar állam megrendelésére készült. Ha valaki szeretné megvenni, mindössze 1,9 millió forintot kell letennie.

Czinege Lajos hadseregtábornok rekordhosszú ideig, 1960 és 1984 között a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere, majd 198487 között a Minisztertanács elnökhelyettese. Politikai tevékenysége mellett vadászszenvedélyéről volt ismert a rendszerváltás előtt.



Egy 2012-es riport a legendás autóról


Nem ez az első eset, hogy híres vagy épp hírhedt autókat kínálnak eladásra. Idén év elején egy Audi A8-as tűnt fel a hirdetésekben, amely a kereskedő szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szolgálati autója volt, de kiderült, csak viccnek szánták a sztorit. Néhány éve egy 1991-es évjáratú Mercedes került fel az egyik hirdetési oldalra, amelyről azt állították, hogy abban ülve gyilkolták meg Fenyő János vállalkozót. A hirdető azt állította hogy még a javításokról szóló számlát is be tudják mutatni. Még korábban egy Bentley-t hirdettek, amiben állítólag az éjszakai életben ismert Seres Zoltánt ölték meg.