Most még a maradék pénzemet is bízzam az államra?

Fotó: VS.hu / Kummer János

-

A kormány a jelek szerint úgy szeretne bevételhez jutni, hogy ráveszi az embereket, fektessék be a pénzüket állami cégekbe. De vajon érdemes-e rájuk bízni a megtakarításainkat, milyen hatása lesz ennek a gazdaságra, és egyáltalán van-e keresnivalója az államnak a tőzsdén? Erről beszélgettünk az Equilor Befektetési Zrt. vezérigazgatójával, Szécsényi Bálinttal, aki egyben a Budapesti Értéktőzsde alelnöke is.


A befektetési szakemberek is érzékelik a hangsúlyváltást a kormányzati kommunikációban?

Varga Mihály mindig is a tőkepiac támogatója volt, annak ellenére, hogy esetleg más kormányzati szereplők nem mindig nyilatkoztak pozitívan erről a piaci szegmensről, tehát az ő megnyilvánulásai nem meglepőek. De valóban érzékelni az utóbbi időszakban pozitív irányú elmozdulást. Egyébként ez már csak azért sem meglepő, mert a jelenlegi piaci környezetben butaság lenne nem élni a tőkepiaci forrásokkal, legyen szó akár magán, akár állami szektorról.

Tény, hogy a magyar vállalatok az elmúlt években inkább a kereskedelmi bankokon keresztül jutottak finanszírozáshoz, de az is tény, hogy maga az állam is jelentős mértékben támaszkodik a tőkepiacokra. Mint állampapír- és kötvénykibocsátó nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi piacokon is jelen van. Bár ezt nem emlegetjük nap mint nap, de mint részvényes az állam a legnagyobb befektető a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalatokban. Tehát nem mellékes az állam számára, hogyan alakulnak a tőkepiaci folyamatok, a tőzsdei részvények árfolyamai, hiszen ezáltal a nemzeti vagyon is változik, nap mint nap megmérettetik.

Nyilvánvalóan az a törekvés, amely az elmúlt években a kormánynál tetten érhető volt, azaz hogy felvásárlásokkal növeli az állami vagyont, nem folytatható a végtelenségig külső finanszírozás bevonása nélkül. Azt is látni kell, hogy az állami kontroll alá került vállalatok akár még jobban is fejlődhetnek, ha valamilyen módon a magánszféra is szerepet kap a tulajdonosai között.

Rengeteg külföldi példát is lehet látni Németországtól Franciaországon át Lengyelországig, hogy a többségi vagy minősített kisebbségi állami tulajdonban lévő, tőzsdén jegyzett vállalatok hatékonyan és sikeresen tudnak működni, akár stratégiai, akár valamilyen közfunkciót látnak el. Ott van például a cseh áramszolgáltató, a CEZ. Hetven százalék fölött van az állami tulajdonban lévő részvények aránya, miközben a cseh tőzsdén a legnagyobb forgalmú papírnak minősülnek, és nagyon vonzó részvénynek tartják a magánbefektetők.



Ezek a tőzsdei cégek kielégítik azokat az igényeket is, amelyeket az állam vár el tőlük, azaz hogy legyenek stabilak, legyenek elkötelezettek az ország érdekei mellett, de azért a pénzügyi befektetők, a lakossági, intézményi befektetők érdekeit is vegyék figyelembe, termeljenek profitot, legyenek átláthatók. Azt gondolom, hogy ez a folyamat, amely azzal kezdődött, hogy az állam befektetőként jelent meg a vállalati szektorban, most változhat valamelyest. Előbb vagy utóbb az állam megpróbálhat a piacon ebből a szerepből valamelyest kilépni, és részben áttenni a finanszírozás terhét lakossági és intézményi befektetőkre.

Lehet, hogy ön már többet is tud erről?

Nem konkrétumokról beszélek, hanem egy olyan folyamatról, amelyre nemzetközi szinten láttunk már példát. Egyes tőzsdei nagyvállalatoknak az állami tulajdonrésze igen jelentős, például Lengyelországban, Németországban vagy Ausztriában. Az OMV-nek 30 százaléka, a Telekomnak 28-29 százaléka van állami tulajdonban.

De mondhatnám itthon a Molt, a Richtert vagy a Rábát is. Ezeknek a cégeknek a 20-25 százaléka, a Rába esetében 74 százaléka van állami tulajdonban. És nem mondhatjuk róluk, hogy ezek rosszul működő cégek lennének, vagy hogy ne teljesítenék a legszofisztikáltabb tőkepiaci befektetők igényeit is.

Ezekből a példákból jól látszik, hogy a tőzsdei jelenlét mint modell jól működik olyan vállalatok esetében is, amelyben tulajdonos az állam. Nem kell ahhoz nagyon belebújni a döntéshozók fejébe, hogy kimondhassuk: olcsóbb és hatékonyabb az állam szempontjából úgy irányítani egy vállalatot, hogy nem teljes egészében birtoklom annak részvényeit.



Milyen piaci körülmények között biztosítható ez a fajta tulajdonosi modell? Csak a tőkepiacon. Hiszen ki az az egyedi szakmai befektető, aki úgy száll be egy tőzsdén nem jegyzett cégbe mondjuk 20 százalékkal, hogy mellette egy állami vagy magánszereplő, esetleg a konkurense legyen a tulajdonostársa? Egy tőzsdén jegyzett nyilvános cég esetében viszont ez teljes mértékben elképzelhető, hiszen sok példa is van rá.

Egész egyszerűen azért, mert a tőkepiac adja a legtermészetesebb felületet, platformot arra, hogy az ilyen típusú stratégiák működőképesek legyenek. Bízom benne, hogy ennek a gondolkodásnak az első jeleit fedezhetjük fel, amikor egyes kormányzati vagy állami szereplők pozitívan nyilatkoznak a magyar tőkepiacról és a tőzsdéről.

Nem lepődne meg azon sem, ha tőzsdére vezetnének be egy állami vállalatot?

Nincsenek ezzel kapcsolatban információim, de nem lepődnék meg. A hét elején például az MKB Bankkal kapcsolatban hallhattunk ilyen elképzelésekről. Sőt azt gondolom, nagyon szeretné az egész piac is, mert ez mindenképpen egy jó jelzés lenne arra, hogy a kormányzat hisz a magyar tőkepiac jövőjében, és a saját tettével is leteszi a voksát mellette.

Úgy tudni, hogy az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató, illetve a Főgáz esetében vállalati részvény-, illetve kötvénykibocsátásban gondolkoznak. Ön szerint mennyire alkalmas ez a módszer az állam különböző tevékenységeinek a finanszírozására?

Erről sincsenek konkrét információim, így csak elméleti síkon tudok nyilatkozni. Az állam többféleképpen biztosíthatja különböző tevékenységeinek a finanszírozását. Mondhatjuk úgy is, hogy az államadósság szerkezete többféleképpen alakítható ki. Az egyik módja, a közvetlen állampapír-kibocsátás, amikor az állam hitelt vesz fel lakossági, hazai és külföldi intézményi befektetőktől, és ezt a költségvetésben meghatározott célokra fordítja. Ennek fedezete az állam ígérete a befektetők felé, hogy ezt vissza fogják fizetni.



A másik módja lehet, hogy az állam tulajdonában lévő vállalatok bocsátanak ki kötvényeket, ami már sokkal közelebb áll a tőkepiaci vagy üzleti típusú vállalatfinanszírozáshoz. Mégpedig azért, mert ebben az esetben sokkal jobban összeköthető a hitel visszafizetési feltételrendszere az adott vállalat működésének eredményességével. Egy irreális mértékű adósságot nem vállalhat fel egy korlátozott árbevételű vagy eredményességű cég, tehát valamilyen módon a piac szabja meg a hitelfelvétel korlátait. Ebben az esetben már nemcsak a bizalomról van szó, hanem az üzleti racionalitásról is. Ebből a szempontból ez egészségesebb forrásbevonás.

Miért fontos ez? Mert az egyik, a direkt állampapír-kibocsátás növeli az államadósságot, amely egy fontos mérőszáma egy gazdaság működésének, hatékonyságának, amikor viszont fedezet van egy állami vállalat kötvénykibocsátása mögött, az nem feltétlenül van hatással az államadósságra. A állampapírral szemben a vállalati kötvényeknél nagyon fontos az is, hogy lehet látni a hitelfelvétel konkrét célját, így ezzel nő a vállalat transzparenciája, és még átláthatóbbá válik az állam tevékenysége is.

Mi lehet az oka, hogy megváltozott a kormányzati retorika?

Egyrészt látni kell, hogy nemcsak a nemzetközi, hanem a magyar tőkepiac is nagyon jól teljesített az elmúlt három-négy évben. A részvényárfolyamok folyamatosan emelkedtek, a banki kamatok és az államkötvények hozama is csökkent. Ennek az oka, hogy világszerte és itthon is megnőtt a likvid, befektethető vagyon mértéke, miközben az emberek nagyobb kockázatot vállalnak, ezért keresik a részvény típusú befektetési formákat. E folyamat mellett nem célszerű sem egy kormánynak, sem egy gazdasági szereplőnek úgy elmennie, hogy valamilyen módon ne reagáljon rá.



Itt is elérkeztünk arra a pontra, amikor látható, hogy például a jól ismert Waberer's miért dönt úgy, hogy kilép a tőkepiacra, és miért éppen a budapesti tőzsdén teszi ezt meg. Egyrészt azt gondolom, hogy ez nagyon jó időzítés a vállalat részéről, mivel nagyon kedvező a piaci környezet, rengeteg befektetésre váró pénz van nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is. Másrészről pedig, ha már kilép a tőkepiacra, akkor a legjobb, ha olyan helyen teszi, ahol otthon van, a legerősebb az ismertsége, a legerősebb a gazdasági, kulturális beágyazottsága. Ez pedig a magyar tőzsde.

Az eredményesség azonban kétséges. Az elmúlt években sem az új tőzsdei kibocsátások nem remekeltek, sem a vállalati kötvények – akár a Norbi Update-re gondolunk, akár az energiapiacon vagy a telekommunikációban tevékenykedő olyan kisebb cégekre, mint az Enefi (volt E-Star) vagy a BTel. Mi változik most?

Minden gazdaságnak megvannak a lehetőségei, az adottságai, hogy milyen méretű tőzsde az optimális, mennyi cég van ott jelen kibocsátóként. A kilencvenes években egy nagyon erős tőzsdei hullám volt, amikor a legjelentősebb magyar cégek bekerültek a tőzsdére. Sok olyan van közöttük, amely azóta már sajnálatos módon kikerült a parkettről, gondolok például az áramszolgáltatókra, gyógyszercégekre, ingatlanos cégekre, építőipari vállalatokra, amelyeknek még mindig a tőzsdén lenne a helyük, hogy ha az akkori döntéshozók kicsit jobban figyeltek volna arra, hogyan lehet ezeket a cégeket ott tartani, hogyan lehet olyan környezetet kialakítani a gazdaságban, hogy szívesen ott maradjanak, vagy egy kicsit nehezebben tudjanak onnan távozni.


-


Nem nosztalgiázás, de például az Egistől a Zalakerámián át a Soproni Sörgyárig vagy a Graboplastig rengeteg olyan cég van, amelyről azt mondhatjuk, hogy ha ma a fele a tőzsdén lenne, akkor már nagyon boldogok lennénk.

Milyen az a szabályozás, vagy milyen az a gazdaságpolitikai környezet, amely elősegíti a hazai tőkepiac jobb működését?

A konkrét szabályozáson túl mindenképpen nagyon fontos, hogy milyen gazdaságpolitika társul ehhez. A várakozások meghatározzák azt, hogy miként cselekszenek a gazdasági szereplők, tehát fontos, hogy egyértelműen látni lehessen, ennek a piacnak van jövője. Korábban felmerült az európai tranzakciós adó bevezetése az értékpapírok (részvények, kötvények) adásvételére, ami megnehezítheti, sérülékennyé teheti ezeknek a piacoknak a működését, tehát fontos, hogy ilyen dolgokban a kormány adott esetben megvédje a magyar tőkepiac érdekeit.

Összességében a magyar szabályozás, a magyar környezet jelenleg is kedvező. Ez egy nagyon jó infrastruktúrával rendelkező piac, nagyon erős a szakembergárda, valamint az adózási környezet is igen kedvező. Nagyon jó előfeltételekkel várjuk a tőkepiac felívelését.


Schobert Norbert; Norbi Update


Amiben viszont szükség lenne az állami támogatásra, az az esélyegyenlőség biztosítása a hazai szolgáltatók számára. Az MNB nyilvántartása szerint több mint 1400 határon átnyúló befektetési szolgáltató van Magyarországon bejegyezve, míg a hazai bankok és szolgáltatók száma alig 40. Erre nagyon fontos figyelni, mert a külföldi cégek sokszor sokkal kedvezőbb szabályozási környezetben tevékenykednek, sokkal kevesebb adminisztratív teherrel, így komoly előnnyel indulnak a magyar befektetőkért vívott versenyben.

De ha ilyen jó a helyzet, akkor a cégek miért nem élnek ezzel a forrásbevonási lehetőséggel?

Erre a pénzügyi edukáció lenne a válasz. Ez az a terület, ahol bőven lehet még fejlődni, és nem csak a lakosság esetében. Sokszor még akár milliárdos árbevételű vállalatok vezetőinek is el kell magyarázni, hogy milyen forrásokat tudnak bevonni a működésükbe, és hol kaphat ebben szerepet a tőkepiac.

A kisbefektetőket viszont, mint a tűztől, úgy óvták az elmúlt időszakban a kockázatosabb befektetésektől, különösen a brókerbotrányok kirobbanása után. Mitől jönne most meg a kedvünk a vállalati kötvényvásárláshoz, ha bebuktunk például a Quaestorral?

Ezekben az esetekben az emberek nem voltak tudatában annak, milyen mértékű kockázatot vállalnak. A lottó egy teljesen tiszta szituáció. A szerencsejátékos a lottózóban tisztában van vele: nagyobb a valószínűsége, hogy itt most szívrohamot kapjon, mint hogy ezzel a szelvénnyel nyerjen. Ha van egy olyan befektetési lehetőség, amelybe pénzt akar elhelyezni, akkor előtte alaposan tájékozódjon, mi annak a valódi kockázata. Ha valaminek gyanúsan magas a hozama, akkor mi lehet annak a fedezete, vagy ha a kockázathoz mérten nagyon alacsony hozamot fizet, akkor abba érdemes-e egyáltalán beszállnia.


Quaestor; ügyfélszolgálat; értékpapír; befektetés; gazdaság;


Az idei év legnagyobb tapasztalata az, hogy mindenki a maga kárán tanul. Idén kezdett el mindenki jóval óvatosabb lenni, és sokkal alaposabban megvizsgálni befektetésének szerkezetét, a saját szolgáltatójának a helyzetét. Egyre többen kérnek garanciákat, biztosítékot vagy egyáltalán magyarázatot arra, hogy az én pénzem hol is van, milyen kockázatok vannak, ki rendelkezik felette, mi van akkor, ha a cég csődbe megy, és mi van akkor, ha a kibocsátó nem fizet. Tehát egy csomó kérdés felmerül, teljesen jogosan, csak eddig nem sokan foglalkoztak vele. Ezeknek be kell épülni a befektetési döntésekbe. Az idei év arról szólt minden tőkepiaci résztvevő számára, hogy edukálja a saját befektetőit.

Az igény mindig megvan a befektetésekre és arra, hogy fialjon a pénz. Mindegy, hogy most nincs infláció, az emberek akkor is azt akarják, hogy több pénzük legyen, ne kevesebb. Ezt csak kockázatvállalással lehet elérni. El lehet dönteni, hogy valaki kölcsönadja a pénzét a szomszédjának, aki ad rá havi öt százalékot, vagy elviszi egy befektetésialap-kezelőhöz, amely valószínűleg csak egy kicsit többet tud kihozni, mint a banki kamatok. 2015 fordulópont volt a hazai tőkepiac történetében, de remélem, hogy egyre többen és egyre megfontoltabban bízzák majd ellenőrzött hazai szolgáltatókra a pénzüket.