Most már hat megyében van válsághelyzet

Fotó: MTI / Lendvai Péter

-

Csongrád, Bács-Kiskun, Baranya, Somogy, Zala és Vas megyére is kiterjesztette a válsághelyzetet a kormány.


Csongrád és Bács-Kiskun után újabb négy megye, Baranya, Somogy, Zala és Vas megye területére hirdette ki a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet a kormány. A péntek reggel nyolc órától – legfeljebb 2016. március 18-ig – hatályos döntés a Magyar Közlönyben jelent meg. Baranya és Somogy megye esetében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már csütörtök este jelezte, hogy válsághelyzetet hirdetnek ki, mivel egy nap alatt összeomlott a horvát bevándorlási rendszer. Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban közölte, hogy már az éjszaka meg is kezdődött az ideiglenes műszaki határzár építése a magyar–horvát határon. Másik két megyére, Bács-Kiskunra és Csongrádra kedden hirdette ki a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet a kabinet.

A most közzétett rendelet – hasonlóan a három nappal ezelőttihez – az idegenrendészetért és menekültügyért is felelős belügyminiszter feladatául szabja, hogy haladéktalanul gondoskodjon a rendelet és a válsághelyzettel összefüggő jogszabályi rendelkezések tartalmáról való tájékoztatásról. A tájékoztatást a közszolgálati műsorszolgáltatók, valamint – lehetőség szerint – a körzeti, helyi műsorszolgáltatók és legalább egy országos napilap közreműködésével, a lehető legrövidebb időn belül közzé kell tenni.

Az országos rendőr-főkapitány és a menekültügyi hatóság vezetője a válsághelyzet elrendelését követően legalább 15 naponként közösen tájékoztatja az idegenrendészetért és menekültügyért felelős minisztert a válsághelyzet elrendelését megalapozó feltételek fennállásáról.

Ilyen válsághelyzet rendelhető el, ha a Magyarországra érkező elismerést kérők száma egy hónap átlagában a napi ötszáz, két egymást követő hét átlagában a napi hétszázötven, vagy egy hét átlagában a napi nyolcszáz főt meghaladja.