Most hal meg végleg a VHS

Fotó: AFP / KAZUHIRO NOGI

-

Már nincs rá kereslet, és akadozik az alkatrész-utánpótlás is.


A világ utolsó képmagnógyártója, a japán Funai Electric Co. is beszünteti az 1970-80-as években népszerű VHS-készülékek gyártását. Tavaly már csak 750 ezer videomagnót tudott eladni, míg a 2000-es évek elején még évi 15 millió készülék is elkelt. A Funai az utóbbi időben főleg az amerikai piacon értékesítette készülékeit, Sanyo márkanéven.

A kínai üzemben július végén áll le a gyártás. Az alacsony sorozatgyártás mellett az egyik beszállító számára már nem volt kifizetődő az alkatrész előállítása, ez is hozzájárult a gyártás beszüntetéséről szóló döntéshez. A Funai 1983 óta gyártott képmagnókat, a Panasonic kivonulása - azaz 2012 - óta a világon egyedüliként.

A Sony már 2002-ben leállt a berendezések gyártásával, tavaly pedig beszüntette az 1975 óta létező, éppen a VHS kiszorított Betamax videokazetták árusítását. A gyártással már korábban leállt, a készletekből azonban még szállított a rendszer megátalkodott híveinek.