Mondjuk, mi jön a mai homokviharos idő után

Fotó: MTI / Varga György

-

Május elsején inkább csak délelőttre szervezzenek szabadtéri programot. Változékony idő lesz, a jövő héten viszont beköszönt a nyár – ígéri a Köpönyeg.hu.


Csütörtökön hűvös, hogy ne mondjuk, hideg lesz a reggel, néhol talaj menti fagyokkal. Délutánra 16 és 21 fok közé melegszik az idő, többórás napsütés várható fátyol-, és gomolyfelhőkkel, minimális csapadékkal.

Pénteken, azaz május 1-jén a nap első felében még lehet némi napsütés és csak elszórtan, főleg északon, északkeleten fordul elő csapadék, délutánra viszont egyre többfelé ez lehet a jellemző, és még a nyugati, délnyugati szél is élénk lesz. A nappali csúcshőmérséklet északon 15 fok körül lesz, másutt 22 fok is lehet.

Szombaton a nap első felében borús idő várható, többfelé esővel. Késő délelőttől aztán csökken a felhőzet, egyre többfelé bukkan elő a nap. 15-20 fok várható délután.

Vasárnap és hétfőn gyakran lesz erősen felhős az ég és mindkét nap elszórtan lehet zápor. Erősödik a nappali felmelegedés.

Hétfőn még jobban erősödik, aztán pedig igazi nyárias idő köszönthet be 24-29 fokos meleggel.


Ilyen volt a mai homokvihar Somogyban, Inke közelében